Fogadalom - félig a kukában

Hááááát....nem véletlen, hogy az első 4 nap óta nem nagyon dugtam ide az orrom....nemigazán volt dicsekedni valóm diétafronton. Mondjuk úgy 70-80%-ban sikerül teljesítenem a tervet, de nem túlzottan példamutató a hozzáállásom, ha múltbéli akaraterőmet veszem alapul. Mondjuk úgy, hogy nagyjából visszazökkentettem az életem a régi kerékvágásba, többnyire betartom a saját kis szabályaimat, mozgok is mindennap, de azért indokoltan nem számítok kockahasra április elejére...sebaj, én így is büszke vagyok rá, hogy egész rövid pórázon sikerül tartanom a nemrégiben még elszabadultnak nevezhető szénhidrát éhségemet. Szerintem már ez is valami... néha sikerül meggyőznöm magam, többnyire, amikor fikarcnyi kedvem sincs szenvedni, hogy így 30 felé már indokoltan asszonyosodik az ember...néha meg a falnak tudnék menni testem fizikai megnyilvánulásán. Múltkor pl. ashtangán furcsa felismerésem támadt- ott ugye az embernek néha érintenie kell párnázottságra hajlamosabb testtájait, és én az egyik ilyen esetnél ráébredtem, mondjuk így, stílszerűen, megvilágosodtam, hogy ez bizony nem az én testem!...de nem ám!...sosem voltam nádszál vékony, na de ilyen fokú eltunyulást még nem észleltem saját testemen eddig. Ha valaki ismer, most biztos csóválja a fejét, ez így szokás, tudom-tudom, "jól nézek ki", meg" hova akarsz fogyni?"-hahh, ez anyukám szava járása...dehát, én ezeket a tereléseket nem veszem ám be! Tudom, amit tudok, látom, amit látok, csak épp nincs meg valamiért az a kattanás, ami nélkül nem mennek ezek a dolgok. A fogyókúrához nem kell más, mint ez a bizonyos kattanás, amikor elhatározod, bekapcsol az a valami, és onnantól, mint valami gőzmozdonyt hajt előre a célod felé, és nincs az a gyomorkorgás, ami eltántorít...Hát ez nekem most az istenért sem jön, pedig lelkem rajta, én akarom! Az elméletem, hogy ehhez kell egy csomó hely az agyban, azaz ilyenkor az embernek ne legyenek komolyabb foglalatosságai, gondolatai, hogy kellően tudjon a diétára koncentrálni, hogy kellően tudjon szenvedni. Amikor semmi más problémája nincs az embernek, valahogy alkalmatosabb ezekre a kínlódásokra, hogy megállja, hogy nem eszik ezt, nem eszik azt, és más sem hajtja, mint eme fennkölt cél, hogy magát a tökéletesség felé tuszakolja. Nahh,de ha az embernek pont van elég kínlódni valója, tennivalója, és nem nagyon jut ideje azon morfondírozni, hogy tökéletesség álomképét vizualizálja maga elé a nap minden egyes percében, akkor valahogy a cél is elsenyved, és máris könnyebben nyúl a tejes dobozért ( ez az én keresztem, nem a csoki)...erre jön a revizor ( a párom, akit megbíztam az elején nagy elszántságomban, hogy ügyeljen a szabálysértéseimre) és jól kiveszi a kezemből a dobozt, én meg megsemmisülve tudatosítom magamban, hogy bizony szégyenletes akaraterő hiányban szenvedek. Ez a nők életének megkeserítője..... mutassatok egy pasit, akinek ilyen problémái vannak! Itt van az én Életem Párja...mióta nem szaladgál le napi 40 km-t a munkájából kifolyólag, és azóta étvágya is van, egész helyes kis pocak gömbölyödik a pólója alatt...és kit érdekel?? Én nem is látom! Eszik éjjel- nappal (merthogy közben a cigiről is leszokott:) ) csokitól kezdve a nápolyin és a kakaós csigán át az olívaolajban tocsogó tésztáig mindent, aminek már a látványától is felpattan rám vagy 2 kiló, ja és nem sportol a világon semmit...és annyi látszik rajta, hogy kicsit kifele homorú a hasa, és végre nem befele. Hát hol itt az igazság??


Nincs igazság, ezt zsebre is rakhatjuk... nincs mást tenni, mint elfogadni az elfogadhatatlant, vagy várni a kattanásra és belevágni a nagy fogadalmakba!

Az első ezeréves ember- Az örök ifjúság megkísértése

IPM, 2007. Január 

Saint Germain gróf kocsisától egyszer megkérdezték:
– Igaz, hogy urad már elmúlt 400 éves?
– Nem tudom – felelte amaz –, jómagam csak 130 éve szolgálok mellette.
Saint Germain éveinek számáról a legkülönösebb legendák keringtek. Egy bizonyos Gergy grófnő – akinél Casanova is megismerkedett vele – azt mesélte, hogy már 1758-ban, tehát 50 évvel azelőtt is találkozott a gróffal, ugyanolyan formában. Maga a gróf, ha a koráról volt szó, „szeretetreméltó ravaszsággal mosolygott… oly módon tudta megcáfolni a róla szóló legendákat, hogy többé már senki sem kételkedhetett valódiságukban. ’Néha azzal szórakozom, hogy nem elhitetem, éltem a régi korokban, hanem csak hagyom, hogy elhiggyék’ – mondotta egyszer Madame Pompadournak, máskor azonban – éppen Casanova jelenlétében – beszéd közben úgy mellékesen érintette azt a körülményt, mikor ő a tridenti zsinat atyáival ebédelt.” (Fenyő Miksa: Casanova). Arról, hogy már 300 éves is elmúlt, éppoly természetességgel beszélt, mint arról, hogy birtokában van a panacea, az egyetemes gyógyír; vagy hogy „a természettel azt tesz, amit akar, gyémántokat olvaszt, tíz-tizenkét darab gyémántból egy nagyobbat állít elő, kristálytiszta fényűt, amelynek súlya semmivel sem kisebb”. Minderről úgy szólt, mint csekélységről, ami zavarba ejtette azokat, akik hatásvadászatot vagy szélhámosságot gyanítottak nála – mint ahogy az is, hogy ismeretlen eredetű gazdagsága dacára aszketikusan élt.

Az örök ifjúság, a halhatatlanság esetében – leszámítva az utóbbi 10-20 évet – azt lehet mondani, szinte kivétel nélkül a mágiába és az okkultizmusba ütközünk. Nyugaton és keleten egyaránt. Az örök ifjúság fogalma elválaszthatatlan a többi természetfeletti vonatkozástól, s nem is mindig a fő cél, habár az egyik legtipikusabb. A lényeg inkább a természet által megszabott korlátok áthágása. Ide tartozik az aranycsinálás; vagy a teremtményi státusz, mint végzet meghaladási kísérlete; végül a titkosság: nagyon sokszor nem írták le, vagy csak körülírták a lényeget, amelynek csak néhányan voltak birtokában – a kiválasztottak. Noha az ilyen irányzatok a legjobb táptalajai a szélhámosságnak, maguk az ún. okkultisták nem szemfényvesztők, sokkal inkább kísérletezők, akiket a reális eredmény érdekli. A két típust nem moshatjuk össze; ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni egy-egy konkrét személyről, hogy szélhámosról volt-e. Csak valószínűsíteni lehet.

Az egyik fő vonulat, amelyben az örök ifjúság mint lehetőség megjelenik, az alkimistáké, akik közé Saint-Germain is tartozott. Hogy az alkímiát megértsük, az analogikus gondolkodást kell segítségül hívnunk. Mert azokat a komplikált műveleteket, amelyeket az anyag transzmutációja során vittek véghez, ugyanígy lehet alkalmazni bármire, ami átalakítható, magára az emberi testre is. A lényeg: a kevésbé nemesből előállítani a nemeset. A múlandóból a maradandót. Az analógia alapján érthető az is, miért gondolták, hogy a fémek átalakítása során nyert tinktúrák valamelyikét fogyasztva, szert tehetnek az örök ifjúságra…

A második fő vonulatnak a jógát tekinthetjük. Ennek egyik alapgondolata a testben egy szunnyadó erő feltételezése; ez leggyakrabban az ún. kígyóerő (Kundalini) formájában jelenik meg, amelyet összpontosítás és légzési technikák segítségével ébresztenek fel. A folyamatot intenzív hő- és egyéb érzetek kísérik, főként a hátgerincben, amelyen át az erő felemelkedik. A gyakorlatok alapvető célja a mélyreható és tartós változás a tudatban, s nem a megfiatalodás. A jóga elsősorban nem az egészségre és a fiatalságra irányul. Emellett a jóga gondolatrendszerében szinte magától értetődő a megfiatalodás lehetősége. Ahogy más természetfeletti vagy annak tetsző képességeké is. A látszólag fiziológiai műveletek, mint a légzés visszatartása, vagy a jellegzetes pozitúrák, nem közvetlenül a testre irányulnak, hanem például a testben feltételezett erőkre és erőközpontokra (Csakrákra), amelyeknek ugyan vannak fizikai megfelelőik, de maguk elsősorban nem fizikaiak. Az ezekre való összpontosított figyelem révén a testérzések tudatosítása és a testi folyamatok feletti irányítás rendkívüli mértékben fejleszthető. A jógi többé-kevésbé képessé válhat arra, hogy visszatartsa, szinte „felfüggessze” légzését; hogy lelassítsa, vagy egyes források szerint átmenetileg megállítsa szívműködését. Nehéz határt vonni a reális lehetőségek és a fantázia, vagy illúziókeltés között; és ez vonatkozik a magát irracionálisan magas korúnak hirdető – vagy tanítványainak ilyet ígérő – jógikra is. A szkeptikus könnyen elutasítja a jógát a maga egészében, a hihetetlen állítások miatt; a hiszékeny csodaváró ellenkezőleg, mindenre vevő. Utóbbit alaposan ki is használják a jógával visszaélő szerencsevadászok, akik sokszor bűvészi és hipnotikus képességükkel visszaélve, akár azt is elhitetik, hogy amit a tanítvány lát, az több méter magasságban való levitáció...

Mindezek ellenére érdemes észrevenni a jógában azokat az elemeket, amelyek mind a szellemi képességek, mind a testi egészség fejlesztése terén egyedülálló értéket hordoznak – s épp ezek azok is egyben, amelyek révén lehetségessé válhat a fiatalkori kondíció megőrzése.

A jóga ötvözete olyan gyakorlatoknak és előírásoknak, melyek eredményessége akár a tudomány által is igazolható; és az említett „rejtett erőkkel” való manipulációknak. Az előbbiekhez tartozik a test izmait megnyújtó és a testérzékelést tökéletesítő ászanák (testhelyzetek) gyakorlása; továbbá a lassultság és elmélyült figyelem a légzés, az evés és az ivás terén. Mindezek igazolhatók: ezek során egy olyan lassabb ritmusra áll át a szervezet, amely egyfelől az idegrendszert teszi nyugodtabbá és stresszmentesebbé, másfelől az anyagcserét fogja vissza. Amint majd látni fogjuk: mindkettő valóban hozzájárul az öregedés késleltetéséhez. – És a túlzó állítások az erőközpontok és a halhatatlanság kapcsolatáról? Ezeknek is megvan a maguk szerepe: segítik az önszuggesztiót. Erről pedig újabban már bizonyos, hogy növelheti a valóban működő eljárások hatékonyságát; sőt, hatékonnyá tehet olyan műveleteket is, amelyek nélküle nem érnének semmit. Bizonyos azonban, hogy az önszuggesztióra nemcsak a „lélek”, hanem a test vegetatív folyamatai is válaszolnak. Lehet így előidézni fájdalmat vagy érzéketlenséget, katalepsziás izommerevséget vagy ellazulást, hideget vagy meleget – és akár az erő és energia érzését. Utóbbival már el is jutottunk egyfajta megfiatalodáshoz. Mint Brown Secard, az egykor híres párizsi neurológus.

Bizarr őssejtések 

1889. május 31-én Párizsban, a Francia Biológiai Társaság egyik ülésén a 72 éves Brown Secard beszámolt arról, hogy sikerült megfiatalodnia. Méghozzá attól, hogy bőre alá állati herekivonatot fecskendezett. Ennek eredményeként újra megnőtt az étvágya, testi ereje megújult, szellemi frissessége visszatért.

Secard bejelentésével megszületik az új tudomány, a gerontológia, amely mai formájában az idősödés folyamatát kutatja. Azt a folyamatot, amely azután Brown Secardnál is tovább haladt – a kezdeti sikerek ugyanis átmenetinek bizonyultak. Feltételezhetjük, hogy itt is nagyban besegített az önszuggesztió, amelynek az is táptalajt adhatott, hogy egy hasonló jellegű kísérlet korábban már sikeres volt. Állítólag.

Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Monsieur Berthold, nem tudni, mitől vezérelve, kiherélt egy kakast, majd a heréjét visszavarrta a kakas testén egy másik helyre – lényeg, hogy az így nem vált kappanná, hanem kakas maradt.

Brown Secard után a stafétát az osztrák Steinach és az orosz Voronoff vette át. Először öreg állatokon kísérleteztek, melyekbe fiatal állatok heréit ültették be; az eredmény: látványos megfiatalodás. Ezen felbátorodva, Voronoff azután emberszabású majmok heréit ültette át férfiakba. Ám ezúttal csak átmeneti javulást ért el – ha egyáltalán…

Ami az eljárás mögötti gondolatot illeti, ez lényegében a mai kutatások szerint is megállja a helyét… Az ivarsejtek ugyanis tényleg különlegesek abból a szempontból, hogy végtelenül képesek osztódni. Nem úgy, mint a testi sejtek. Funkciójuk elvileg az élet nemzedékről nemzedékre való átadása. De miért ne lehetne másra is használni őket – például egy öregedő szervezet megújítására?

Keleti visszatartások

A keleti taoisták is ezen a nyomvonalon indultak el. Az általuk kidolgozott hosszú élet rítusokhoz azonban nem szükséges import anyag, elegendő a saját – feltéve, hogy valaki meg tudja azt őrizni. A test tehát – akárcsak a jóga szerint – önmagában hordozza a megújító erőt, ezt azonban fel kell ébreszteni. És mint ahogy az erre alkalmas jógagyakorlatok, a taoista szexuális rítusok is ezt célozzák. Lényegében a szexus erejét mint „hiperfizikait” tételezik, amely a testet úgy alakítja át és eleveníti meg, ahogyan a tűz megolvasztja a fémet. Ezek alapján egyfajta „belső alkímiáról” is beszélhetünk.

A taoizmus „panteonjában” a halhatatlanság eszményét testesíti meg az időszámítás előtti III. évezredben élt Huangdi, a Sárga Császár, aki a földiek közül elsőként emelkedett „egy sárkány hátán” a halhatatlanok közé. Miután az Egyszerű Hölgytől, a Sötétbőrű Hölgytől és a Kiválasztott Hölgytől beavatást nyert a szerelem művészetébe, azt mondják, „ezerkétszáz nővel hált, és halhatatlan lett.”

A megfiatalodás és a halhatatlanság kulcsa tehát: „a férfiúi mag kibocsátása nélkül sok fiatal nővel egyesülni.” Magas művészi fokra emelt, de személytelen szexuális rítusról van szó, mely sokkal direktebben irányul a megfiatalodásra, mint a jóga. Nagy hangsúlyt helyeznek az újdonságra – vagy azért, hogy így tartsák fenn a szükséges intenzitást, vagy azért, hogy így nyerjenek minél több jin (női) esszenciát…

Nyugati megszorítások 

Descartes, a 17. századi matematikus és filozófus, követelte, hogy a tudomány találjon már végre „gyógyírt az öregedésre” – méghozzá úgy, hogy az emberre, mint afféle gépre, alkalmazzák a mechanika törvényeit. Ez ridegen hangozhat, az emberi szervezetnek azonban tényleg van egy közös tulajdonsága a gépekkel: az oxidáció. A gépek számára ez rozsdásodást jelent, a mi szervezetünk számára – öregedést.

Az oxigén életfeltételünk és energiaforrásunk – de meg is károsít bennünket. Szükségünk van rá ahhoz, hogy az elfogyasztott táplálékot lebontsuk: ebből nyerjük az energiát. E folyamat során keletkeznek a sokat kárhoztatott szabad gyökök, amelyek elektronokat lopnak el testünk fehérjéitől és a genetikai információt hordozó DNS-től. Ez az „oxidatív stressz” DNS-károsodást, mutációt is előidézhet, ezért számos nyavalyáért és magáért az öregedésért is felelősségre vonható.

Miután ez néhány évtizede kiderült, kezdetét vette a nagy „gyökfogócska”. Úgy találták, aki sok színes zöldséget és gyümölcsöt eszik, melyek a legtöbb antioxidánst (A, C, E vitamint, szelént, stb.) tartalmazzák, az egészségesebb és tovább él. Ugyanez létezik étcsoki és vörösbor verzióban is, ezek antioxidánsai a flavonoidok – mértékkel élve velük, ezek is hasznosak. Mindebből logikusan úgy gondolták, hogy ezen anyagok szintetikus megfelelői – kellően nagy dózisban – a lehető legjobbat teszik majd szervezetünkkel. Csakhogy erre nincs bizonyíték. Sőt, még az a lehetőség is felmerült, hogy gyengítik a szervezet saját képességét arra, hogy megküzdjön a gyökökkel. Ennek ellenére milliók szedik ma is az antioxidánsokat.
A másik út magának az oxidációnak a lassítása. Mivel szabad gyökök a tápanyagok lebontásakor keletkeznek, ha kevesebb a tápanyag, kevesebb a szabad gyök is. A lényeg egy olyan étrendi megszorítás, amely állandó enyhe éhségérzetet tart fenn – és ez nem elhanyagolható faktor, mivel az éhség aktivál egy „életmeghosszabbító” gént (sir2), amely a szervezetet zsírtartalékai felszabadítására készteti.

Hiába a számtalan „fiatalító” szer és kúra, a tudósok azt állítják, egyelőre a kalóriamegszorítás az egyetlen olyan módszer, amelynek hatására vannak bizonyítékok. – A szokásosnál 30-40 százalékkal alacsonyabb kalórián tartott egerek élettartama kitolódik (maximális élethosszuk 39 hónapról 56-ra nő). Fontos megjegyezni, hogy az állatok csak alultápláltak, de nem rosszul tápláltak, mivel sok vitaminhoz és ásványi anyaghoz jutnak. Így aztán nemcsak hosszú életűek, hanem az öregedéssel kapcsolatos betegségeket – mint a cukorbaj és a rák – is elkerülik őket. Valójában a fiatalságuk hosszabbodik meg, és nem az öregségük. Egyetlen szépséghiba, hogy némelyikük elveszíti szaporodóképességét...

A kalóriamegvonás nemcsak állatoknál és nemcsak a laborban működik. Az Okinawa szigeti japánok arról híresek, hogy 40-szer valószínűbben érik meg a 100 éves kort, mint más japán szigetek lakói (továbbá, náluk is ritkább a cukorbetegség és a rák). Sokféle magyarázat született már erre, még olyan is, amely lassú életritmusukat, úgymond „lustaságukat” állítja előtérbe: „amit ma megtehetsz, azt megteheted holnap is”. Ebben is lehet valami, hiszen így elkerülik az öregedést siettető egyik fő tényezőt, a stresszt. Még valószínűbb azonban, hogy magas korukért az étrendjük felelős. Kalóriafogyasztásuk nagyjából 70 százalékkal alacsonyabb más japánokéhoz képest, és sok gyümölcsöt, zöldséget, telítetlen zsírsavat esznek.

Sikerrel jártak az emberekkel végzett kontrollált vizsgálatok is. Leonie Heilbronn és kutatócsoportja (Louisianai Egyetem) félszáz túlsúlyos, de egészséges kísérleti személynél próbált ki különféle étrendeket és mozgásprogramokat. Az eredmények azt mutatták, hogy az extrém diéta – illetve a mérsékelt, de mozgással kiegészített diéta is – csökkenti a testhőmérsékletet és az inzulinszintet. S tudható, azoknál, akik magas kort érnek meg, ez a két faktor szinte mindig jelen van. Diétával vagy anélkül…

A szupercentenáriusok receptjei 

Inkább anélkül? Valami ugyanis azt súgja: akik megérik a 100 évet, talán nem is koplalnak olyan nagyon. Talán tudnak valami jobbat ennél. Sokszor ezek az aggok még finoman kérkednek is azzal – midőn a hosszú élet titkát tudakolják tőlük –, hogy életmódjuk nem épp mintaszerű. A hosszú élet titka volt már így a sokat idézett „No sport”, vagy a fehérorosz Hanna Barisevics által javallt disznóhús-csemegeuborka-vodka; de előszeretettel kerülnek elő más szeszes italok is: a 122 évet megért Jeanne Louise Calment a napi egy pohár portóira esküdött, a japán Kamato Hongo a zöld teára és a borra; a 113 éves angliai ex-korelnök, Lucy Victoria d’Abreu pedig a gyömbér mellett a brandyre. – Mindebből a tudomány annyit igazol, hogy némi vörösbor még belefér egy fiatalító csodaétrendbe. És talán az is igaz, hogy nem árt kicsit lazán – azaz fiatalosan – kezelni az életet és magukat a fiatalító előírásokat is. Humorral öregedni – nehogy magunk váljunk nevetségessé, ha nem épp szánalmassá.

Látva az egyre szaporodó lárva- és múmiaszerű arcokat, melyek ráncos, foltos kezekre támaszkodnak, konstatálhatjuk, a plasztikai műtétek általi kamuflázs ritkán sikerül tökéletesen. (Ha esetleg a címlapokon látott, tinédzsernek tetsző 40-es sztártól illúzióink támadnának, gondoljuk meg, a mai számítógépes retusálási trükkök mellett még csak nem is sejthetjük, ki milyen a valóságban.) Maga a szervezet, amely a kifeszített izmok és bőr mögött rejlik, megmarad öregnek. Minden sejtben ott ketyeg a genetikai óra, és minden sejt magán hordja az eltelt évek kitörölhetetlen nyomát. Elsősorban a telomérák formájában.

Biológiai és kronológiai életkor 

A teloméra, pontosabban a DNS-szálak teloméra régiója, úgy képzelhető el, mint a cipőfűzők végén a műanyag borítás. Örökítőanyagot nem tartalmaz, funkciója a DNS védelme a károsodástól, elsősorban sejtosztódás során – ő maga azonban minden egyes osztódásakor kopik, rövidül egy kicsit. Így megy ez kb. 50 osztódásig, ezután a teloméra már annyira elnyűtté válik, hogy nem jelentenek többé védelmet, a DNS-szálak kirojtosodnak, a sejt génkészlete sérül, nem osztódik tovább – majd bekövetkezik a sejthalál.

Nem tudni, miért – valószínűleg az öröklés miatt –, egyesek hosszabb telomérákkal születnek, mint mások; nekik nyolcszor kisebb az esélyük egy halálos kimenetelű fertőzésre, és háromszor kisebb egy végzetes szívinfarktusra. Hacsak nem teszi tönkre idő előtt a teloméráikat a stressz, vagy ők maguk nem rövidítik meg azokat életmódjukkal.

E kutatások ismét azt támasztják alá, hogy a bőséges étkezés nem vezet hosszú élethez: ugyanis azok, akik elhízottak, a telomérákban mért biológiai életkor alapján 7,4 évvel öregebbek, mint a kronológiai életkoruk. A láncdohányosok, ha már több évtizede dohányoztak, még ennél is többet, 8,8 évet adhatnak hozzá a korukhoz. A legrosszabb helyzetben sajnos azok vannak, akik folyamatosan erős stresszhatás alatt állnak, például gyógyíthatatlan beteget ápolnak: ez 10 évet koptat el a teloméráikon.

Ez utóbbi alátámaszt egy további eredményt is, miszerint az olyan stresszcsökkentő módszerek, mint a meditáció, vagy a jóga, miért fiatalítanak. Az 5 éve rendszeresen meditálók – rímelve az előbbiekre – legalább 10 év mínuszt írhatnak fel maguknak.

Telomerázok

Nem minden sejtre jellemző azonban, hogy csak 50 osztódásra képesek. Vannak olyan sejtek is, amelyeknek a telomérái osztódás után sem rövidülnek, mint amilyenek az ősivarsejtek, az embrionális őssejtek és felnőtteknél a csontvelői őssejtek. Ezekben egy telomeráz nevű enzim állandóan helyreállítja a telomérákat, így a DNS szálak nem rövidülnek. A telomeráz-működés azonban az egyedfejlődés egy pontján abbamarad. Testi sejtjeinkben a telomeráz gének ugyan ott vannak, de kikapcsolt állapotban.

Nem így az ivarsejtjeinkben. Ezért az a végzetünk, hogy génjeink halhatatlanságát szolgáljuk, miközben magunk meghalunk. Testünk úgymond csak „túlélőgép” a génjeink számára. Ha továbbadtuk őket, túladhatnak rajta, azaz átengedhetik az öregedésnek, a betegségeknek és a halálnak. Nem véletlenül aposztrofálta Dawkins a géneket „önzőknek”…

De ott vannak a telomerázok más önző sejtekben is, mint a rákos sejtekben, melyek szintén a végtelenségig tudnak osztódni. A telomerázok ezért fontos célpontot jelentenek a rákkutatásban. Kikapcsolásukkal a rák növekedése megállítható lenne; s a rák kiküszöbölésével elhárulna a fő akadály a megfiatalodás útjából…
A másik oldalon, a testi szövetek öregedéssel járó sorvadását – mint amilyen az izomzat és az agyi állomány csökkenése – megállíthatnánk a telomeráz-gének bekapcsolásával. Ezzel kapcsolatban is elkezdődtek már a kísérletek. Amerikai kutatóknak laboratóriumi körülmények közt telomerázzal sikerült levágott telomérákat visszanöveszteni fiatalkori hosszúságukra. – A labortól az alkalmazásig azonban még hosszú az út. Aki mégis fiatalodni szeretne, de rögtön, minden erőfeszítés nélkül, annak viszont már rendelkezésére áll az új „elixír”: a növekedési hormon.

Növekedési hormonok

Edmund Chein doktor eredetileg olyan páciensekkel foglalkozott, akiknek hormonfunkciói sérülések következtében károsodtak. Eközben lett figyelmes arra, hogy a hormonok pótlása „újjáépítő” hatást gyakorolt az izmokra, a csonttömegre, a bőrre és más szervekre is. Elkezdte tanulmányozni az idevágó irodalmat, s ekkor találkozott az alábbi 1990-es kísérlettel, amely későbbi hormonterápiás módszerének alapja lett.

Daniel Rudman (Wisconsin Egyetem) 60 és 80 év közti férfiakon próbált ki egy 6 hónapos növekedésihormon-kúrát. Az eredmények látványosak voltak: a férfiak izomtömege átlagosan 8,8 százalékkal nőtt; testzsírjuk 15 százalékkal csökkent, bőrük kisimult, ráncaik eltűntek. Chein először önmagán kísérletezett, a következő eredményekkel: fél év alatt – minden életmód-változtatás nélkül – koleszterinszintje normalizálódott, mellkasi fájdalma megszűnt, súlyfeleslegétől megszabadult.
Ma már tömegesen zarándokolnak a megifjodni vágyók – köztük nem kevés hollywoodi sztár is – a Palm Springsi Életmeghosszabbító Intézetbe, hogy doktor Chein hormonkoktéljától újra úgy érezzék magukat, mint 25 évesen. Esküsznek rá: kerül, amibe kerül.

Sokáig a hosszú élet egy „szuperszelektíven hosszanélő” genetikai arisztokrácia kiváltsága volt – ez azonban gyökeresen megváltozhat: helyükbe léphetnek a szupergazdagok, akik megvehetik maguknak saját fiatalságukat. Akár ma, növekedési hormonok, akár majdan, telomerázok formájában.
De lehet, hogy a kezeléseknek más áruk is van. Egyelőre senki nem tudja átlátni az összes hosszú távú hatását annak, hogy ilyen komolyan beleavatkoznak az élet természetes „hanyatlásába”. A fiatalító eljárások a sejteket folyamatos megújulásra, szaporodásra ösztönzik, és ez sajnos a rák veszélyét is magával hozza. Ugyanez igaz a harmadik fő irányra, amely az őssejteket használná fel a szervezet regenerálására.

Őssejt, az élet forrása 

Ha egy öreg egér vérkeringését összekapcsolják egy fiataléval, az öreg egér gyorsabban gyógyul, például sérült izmai gyorsabban regenerálódnak. Az ezt kimutató Thomas Rando (Stanford Egyetem) szerint a titok nyitja a vérben lévő őssejtekben rejlik…

Életünk kezdetén egyetlen megtermékenyített sejt vagyunk. Ez a sejt osztódik, és a keletkező sejtek fokozatosan specializálódnak, különféle feladatokat ellátó szerveket alkotva. Nos, ha egyetlen sejt képes szívvé, májjá, izommá, aggyá válni – akkor nem történhetne-e meg ez újból és újból? Például akkor, ha egyik szervünk olyan károsodást szenved, amelyet ma visszafordíthatatlannak tartunk: amilyen például az izomsorvadás vagy az agyi állomány pusztulásával járó Alzheimer-kór. Nem lehetne-e pótolni az elhalt sejteket és szöveteket olyan sejtek segítségével, amilyenekből valaha létrejöttek? Sőt: nem lehetne akár vadonatúj szerveket előállítani ily módon? – Ez a perspektíva áll az őssejt-kutatás előtt, amely ma – a párizsi genetikust, Axel Khant idézve – „az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos kalandja”.

Őssejtek nemcsak a magzat és az újszülött szervezetében vannak, hanem a felnőttében is, sőt annak minden szövetében. Ezek az őssejtek ugyan már nem olyanok, mint az embrionálisak, de mégsem hordozzák magukon a felnőtt testi sejtek jellegzetességeit. Mintegy lebegnek az embrionális és a felnőtt állapot között. Feladatuk: folyamatosan regenerálni azt a szövetet, amelyhez tartoznak. Minél öregebb az ember, annál kevesebb lesz az őssejtje, így annál lassabban jönnek helyre a sérülései. Ha azonban sikerülne őssejteket előállítani és a szervezetbe bejuttatni, akkor regenerálódási képessége újra a régi lehetne…
De honnan vegyük őket? Ilyen célra létrehozott, vagy „fölösleges” – például a lombikprogram során szám felett keletkező – embriókból? Nem oda jutnánk ezzel vissza, hogy fiatal egyedeket áldozunk fel a megifjodás oltárán? A kérdésről máig nincs megegyezés. Vannak kutatók, akik az embriókat klónoznák, hogy majdan a beteget a saját sejtjeivel gyógyítsák. És ez a kollektív képzeletben a legőrültebb fantazmákat táplálja: örök élet, eugenizmus, teremtés, klónok hadserege…
Nem beszélve arról az aggasztó lehetőségről, hogy a felnőtt szervezetbe ültetett embrionális őssejtek egy speciálisan agresszív ráktípust, ún. teratómát alakíthatnak ki.
Van azonban egy eljárás, amely felkelti annak reményét, hogy nem kell embriókat felhasználni. Catherine Verfaillie (Minnesota Egyetem, USA) felnőtt szervezet őssejtjeit alakította át embrionálisakká. Vagyis olyan plasztikus sejtekké, amelyekből képződhet izom, porc, csont, máj és különböző típusú idegsejtek. Egyelőre úgy tűnik, az így nyert őssejtek nem idéznek elő rákos folyamatokat, csupán megújítják azt a szövetet, amelybe beültették.
A másik – 2004. óta Magyarországon is gyakorlatban lévő – megoldás, hogy az újszülött köldökzsinórjából vesznek mintegy 20-200 milliliter, őssejtekben gazdag vért, amelyet azután lefagyasztva tárolnak. Ha pedig az egyén a későbbiekben szöveti károsodást szenved, saját őssejtjeit juttatják vissza szervezetébe.
S eljöhet egyszer az idő, amikor sejteket, szöveteket és szerveket állítanak elő az őssejtekből – rendelésre… Lehet, hogy a 2000-es évek majdan úgy szerepelnek az emberiség történetében, mint amikor megtettük az első lépést a halhatatlanság felé vezető úton? – Addig is azonban, ki kell iktatni a genetikai károsodásokat és a rákot, például génterápiával. Ekkor már nem lesz akadálya annak, hogy a sejtek szaporodóképességét – telomerázokkal, hormonokkal vagy őssejtekkel – visszaállítsák fiatalkori szintre. A fiatalodás ettől kezdve válhat komolyan vehető lehetőséggé. A futurológusok azonban már ma is számolnak vele.

„Nem tervezem a megöregedést és a meghalást”

Az idézet a futurológus Ray Kurzweil-tól (Wellesley Műszaki Egyetem, Massachusetts) származik, aki az öregedést már nem tartja többnek mérnöki problémánál, mely hamarosan megoldható lesz, miáltal a természetes halál is eltűnik úgy a XXI. század végére. A jóslat a géntechnológia ugrásszerű fejlődésén alapul, mely a XX. század végi információs technológiai forradalomra emlékeztet. A fejlődés ütemét mutatja, hogy míg a HIV vírus meghatározása 15 évet vett igénybe, a SARS (Súlyos Akut Légzési Szindróma) vírusé már csak egy hónapot. Történelmi fordulóponton állunk: eddigi technológiai fejlesztéseinkkel környezetüket alakítottuk; mostantól elménk, anyagcserénk, személyiségünk megváltoztatása a cél; s hogy tönkrement szerveinket lecserélve, elsorvadt agyi pályáinkat újjáépítve akár 150 évig éljünk.
Vagy még tovább? Aubrey de Grey cambridge-i professzor szerint „hatvan körül lehet ma az első ezeréves ember”. Azt hihetnénk, hogy a 43 éves kutató a szüleit óhajtaná életben tartani ennyi ideig, csakhogy hőn szeretett felesége az, aki most éppen 63-ik életévében jár… A számítástudósból lett genetikus-biogerontológus nézetei felidézhetik a transzhumanistákéit: akik úgy képzelik, egyszer – nem is túl sokára – meghaladjuk az emberi állapotot. De milyen alapon is lehet ilyen vagy olyan jóslásokba bocsátkozni?

Hisz amikor a futurológusok belenéznek kristálygömbjeikbe, az eredmények makacsul megbízhatatlanok… Néhány dolgot leszámítva. Azt például, hogy a következő évtizedek technológiai fejlődésére nem lehet a korábbi fejlődés léptékét alkalmazni. A folyamat nem lineáris, hanem exponenciális, és a fejlődés ma rendkívüli mértékben felgyorsul. Akkor mégis mire számíthatunk – lássuk, hogyan festette le a jövőt Graham Lawton idén májusban, a New Scientistben – Enhanced Humans, Being Humans címen:
„2050-ben Peter Schwartz [Amerikában ismert tanácsadó] eldönti, mit is tegyen élete hátralévő részében. Már két sikeres karriert tudhat maga mögött, s szeretne még egyet, mielőtt meghal – amire nagyjából 50 év múlva számít. Akkor 150 év körül lesz, ami nem rossz egy baby boomer számára, de fiának, aki most 60 éves, még hosszabb életet tervez. Az a világ, amelyben Peter Schwartz él, merőben más, mint amelyben felnőtt. Az ipari és információs korszak immár történelem, melyet elsöpört az élettudományoknak az ezredforduló körül kezdődött forradalma. Schwartzot meglepően egészséges, boldog, gazdag és hosszú életű emberek veszik körül. Sokan felülmúlták velük született képességeiket: érzékeik és emlékezetük élesebb, intelligenciájuk magasabb. Az öregedés rendkívül lelassult: 100 évesek 50-nek néznek ki, 60 évesek 30-nak. Néhányan már most is 120 évnél tovább élnek, de a hosszú élet rekordok minduntalan megdőlnek. A betegség teljesen a múlté. A genetikailag tervezett babák megszokottak: néhányan már eleve olyan kiválasztott vonásokkal születnek, melyeket majd tovább is adhatnak…
Schwartz úrnak nem szokása a levegőbe beszélni: 2006. reális világában üzletember és „szcenárió tervező”, afféle „szuper-tanácsadó”, aki egészségipari mágnásoknak ad tippeket az élet meghosszabbításában rejlő üzleti lehetőségekkel kapcsolatban”.
Noha mindez úgy hangzik, mint egy techno-utópista fantázia – mely éppoly légből kapott, mint az olyan 1950-es jóslatok, hogy az ezredfordulóra holdvárosokban fogunk lakni, vagy tablettákat eszünk étel helyett –, a benne megfogalmazott fejlődésbeli kilátások komoly kutatásokon alapulnak.
Mindennek ellenére, „elementáris erővel sulykolják belénk a halál tudomásulvételét” – ahogy Aubrey de Grey mondja. Berendezkedtünk arra, hogy „a pillanatnak éljünk, mivel hamarosan úgyis meghalunk. Annak tudata azonban, hogy még legalább száz év áll előttünk, sokkal felelősségteljesebbé tehet minket – egymás és szülőbolygónk iránt is.”

Jakabffy Zsófia

A fiatalság ABC-je

Fittség, 2006. május 

Az egyik monda szerint Aphrodité, a szépség és szerelem istennője, Ciprus szigeténél emelkedett ki a tengerből, egy sziklánál, melyet Aphrodité sziklájának neveznek.Úgy tartották, hogy aki ezt a sziklát körbeússza, örökre fiatal marad...
Mielőtt azt hinnénk, az antikvitásban mindenki csak a csodákban reménykedett, ellenpéldaként idézzük fel Hippokratész tanítását, amely szerint a fiatalság titka az egészséges táplálkozás, a mozgás és a lelki egészség. Nos, a mai kutatások szerint a görög orvosnak mindhárom szempontból igaza volt. Persze ezek általános megállapítások, mert azt még nem tudjuk meg belőlük, mi is az, ami egészséges, és abból mennyit kell ennünk; továbbá, milyen fajta mozgás tesz fiatalabbá? Mára mindezekről egyre körvonalazottabb és konkrétabb ismeretek állnak rendelkezésünkre, így egyre célzottabban tudjuk szervezetünket fiatalodásra, megújulásra késztetni.

10 évet fiatalodtál... 

Milyen szívesen hallják ezt a mondatot az emberek, bizonyos kor elmúltával! Olyan nehéz lenne ezt elérni? Nem... de azért vigyázzunk, nehogy a csodavárás hibájába essünk, akár az Aphrodité sziklájához látogatók. Tény, hogy agyunk mélyén ott rejlik a csodákban való hit: az egyikünk kevésbé, a másikunk jobban, de elhiszi, ha azt hallja: elegendő egy kapszulát bevennie minden áldott nap, vagy 5 tornagyakorlatot, illetve "rítust" elvégeznie reggelente vagy estelente (mindig ugyanazokat), és hírből sem ismeri majd az öregséget, betegséget. Mások pedig arra hajlanak, hogy a lélek mindenhatóságában higgyenek: mondd el százszor naponta, "fiatal vagyok", "napról napra, minden szempontból egyre jobban és jobban érzem magam", és ez automatikusan így is lesz. Azután jöhet a szokásos marhapörkölt tejfölös galuskával és a többórás esti TV-zés, Internetezés, nassolással vagy sörözéssel egybekötve, természetesen. Így aztán a csoda is elmarad. A hit azonban fenntartható: porosodó mérleg, rosszul megvilágított tükör, karcsúsító, sötét sátor-ruhák, önmanipuláló ideológiák által támogatva, akár éveken, évtizedeken át. Sokan arról is meg vannak győződve, hogy többé-kevésbé egészségesen élnek... Például, beveszik kedvenc táplálék-kiegészítőjüket. Vagy hetente elmennek teniszezni. Vagy nem tesznek semmit, de beszélnek a helyes életmódról és a sportról. Mindez azonban kevés. Erősebb áramlat, amely az öregedés felé visz, mintsem hogy ilyen egyszerű lenne sodrásának feltartóztatása. A fiatalság, egészség megőrzéséhez teljes életmód-váltásra, nagyfokú odafigyelésre van szükség. Hogy ki engedheti ezt meg magának? Az újabb és újabb csodaszereket nem sokan. A helyes életmódot, megfelelő ismeretek talaján, szinte mindannyian! Ehhez ugyanis nincs szükség többre, mint az árnyaltan értelmezett hippokratészi tanításra. Azt a hatást ugyanis, amelyet a csodaszerek idéznek elő, "természetes" úton is elérhetjük...

A fiatalító növekedési hormon 

Mára a tudósok állítólag képesek sejteket fiatalítani, igaz, egyelőre laboratóriumi körülmények között. Ami az állati és emberi szervezetek megfiatalítását illeti, szintén folynak a kísérletek: elsősorban az USA-ban, ahol például hormonok adagolásával próbálják az állatokat és embereket visszafiatalítani.
A legtöbb öregedésért felelős külső változásért, például a ráncok kialakulásáért és a bőr tónusának elvesztéséért a növekedési hormon szintjének csökkenése a felelős. Ezt a hormont az agyalapi mirigy elülső lebenye tárolja, illetve bocsátja ki, például alvás, testmozgás vagy táplálékmegvonás hatására. A kibocsátás az életkor előrehaladásával lecsökken. Mit lehet tenni ez ellen?
Daniel Rudman és kutatócsoportja (Wisconsin Egyetem) 12, 61 és 80 év közötti férfinak 6 hónapon át adagolt növekedési hormont. A 6 hónap elteltével mindannyiuk izomzata megerősödött: sovány izomtömegük átlagosan 8,8 százalékkal növekedett. Emellett testzsír-százalékuk átlagosan 15 százalékkal csökkent, bőrük feszesebb lett, ráncaik kisimultak... Rudman szerint nagyjából 10-20 évvel lehetett így visszaforgatni az idő kerekét.
Nem tudhatjuk azonban, hogy a növekedési hormonok szedése mennyire veszélyes, milyen mellékhatásai lehetnek.
Ezért egyelőre sokkal biztonságosabb, ugyanakkor szintén hatásos, ha a növekedési hormon szintjét természetes úton emeljük meg. Milyen lehetőségeink vannak erre?
Először is: a mozgás! A növekedési hormonok termelését leginkább a gyakori, de nem túl hosszú edzések serkentik. Ha ezt a hatást maximalizálni akarjuk, akkor naponta 2-3-szor eddzünk, röviden és intenzíven, lehetőleg üres gyomorral. Edzés közben semmiképp ne hűljünk ki, inkább vegyünk fel magunkra még egy réteget.
A növekedési hormonok kibocsátását fokozza a minél gyakoribb szaunázás vagy infraszaunázás is. A sziesztázás hívei is örülhetnek: a napközbeni rövid pihenés, alvás is serkenti a növekedési hormonok termelését!
A növekedési hormon szintjét növelhetjük táplálkozás útján is. Az aminosavak közül az arginin, glutamin és lizin serkentik a termelődését.
Az arginin nagy mennyiségben található meg például a túróban, szójában, gombában, dióban, mogyoróban, mandulában, napraforgómagban, szezámmagban, csicseriborsóban, sárgaborsóban, lóbabban, lencsében, csokoládéban, mazsolában, kókuszdióban.
A glutamin koncentrációja magas a teljes kiőrlésű búzában, rozsban, kölesben, zabban, kukoricában, lenmagban, mandulában, mogyoróban, tejben.
Lizin-tartalmú ételek a búzacsíra, szója, tej, sajt, tojás, hal, hús, sörélesztő, szárazbab, lóbab, lencse, sárgaborsó.

Kalóriacsökkentés 

Leonie Heilbronn és kutatócsoportja (Louisianai Egyetem) kísérlettel bizonyította, hogy az alacsony kalóriatartalmú étkek fogyasztása meghosszabbítja az életet. Eddig is számos állatkísérlet alátámasztotta már ezt. Embernél most végeztek először ezzel kapcsolatos kutatást. A kísérlet során 48 egészséges, de túlsúlyos személyt követtek nyomon 6 hónapon át. Az embereket 4 csoportba osztották. Az első (ún. kontroll) csoport annyit evett, amennyivel súlyát fenntartotta. A második csoport ehhez képest 25 százalékkal, a harmadik csoport 12,5 százalékkal kevesebb kalóriát vett magához, utóbbiak emellett testmozgást is végeztek. A negyedik csoport igen alacsony energiatartalmú étrenden élt: naponta mindössze 890 kalóriát fogyasztottak 2-3 hónapon át, majd súlyfenntartó diéta következett.
Az eredmények azt mutatják, hogy bár mindegyik diétázó csoportnál bekövetkezett a súlyvesztés, az extrém diéta, illetve a testmozgás két további tényezőt is befolyásolt: egyrészt az inzulinszintet, másrészt a testhőmérsékletet csökkentette. E hatásokról pedig ismeretes, hogy gátolják az öregedést; és hogy azoknál, akik magas kort érnek meg, ez a két faktor szinte mindig megtalálható.
A kalóriacsökkentés öregedést lassító hatását még egy tényező közvetítheti. Az emésztés során felszabaduló oxigén ugyanis károsítja a DNS-t, ezáltal sietteti a szervezet öregedését. Ha kevesebbet eszünk, kevesebb oxigén szabadul fel, így ez a hatás részben kivédhető.

Van azonban, amiből mégis többet kellene ennünk...

Ilyenek például a fitoösztrogének, vagyis a növényi eredetű ösztrogének. Ismét a hormonoknál vagyunk. Az ösztrogénpótlás az egyik legvitatottabb kérdés: előnyeit, hátrányait minden nőnek tárgyilagosan kell mérlegelnie. Először érdemes megpróbálkozni a természetes forrásokkal. Együnk fitoösztrogénekben gazdag ételeket: sok citrusfélét, zöld és sárga színű zöldségeket, lenmagot, zabot és rebarbarát.
A csatasorba állítható élelmiszerek közül kétségkívül kiemelkednek azok, amelyek antioxidánsokban gazdagok. Az antioxidánsok a Washingtoni Egyetemen végzett egérkísérletek szerint 20%-kal növelik meg az élettartamot.
Nem elsősorban túlsúlyosak számára találták ki, de mértékkel alkalmazva szívbarátnak tekinthető ez a tényleg szívderítő étrend: vörösbor, csokoládé és áfonya. A csokiról tudni kell, hogy csak a keserű változat gazdag antioxidáns hatású flavonoidokban. Akik pedig súlycsökkenésre áhítoznak, brokkoli és búzacsíra fogyasztásával juthatnak antioxidánsokhoz. A búzacsíra-evésnek további hozama is van: egyik aminosava, a lizin, amellett, hogy fokozza a növekedési hormon termelését, kifejezetten sejtöregedést gátló hatású!

Jakabffy Zsófia  

Izmosodás, tömegnövelés

Fittség, Mozgás, 2005. Augusztus 


A testépítő edzések periodizációján belül a tömegnövelést általában megelőzi az alapozó fázis, és a tömegnövelés megelőzi a szálkásítást.

Az alapozó fázis 

Ez teljesen kezdőknél kb. fél évig tart. Ekkor még nem használunk akkora súlyokat, mint tömegnöveléskor. Miért? Mert izmaink és ízületeink még nem szoktak hozzá a terheléshez, így könnyen megsérülhetnénk, ha rögtön nagy súlyokkal edzenénk. Továbbá, először szabályosan el kell sajátítanunk a gyakorlatokat. Csak amikor már koordinációnk elért egy bizonyos szintet, akkor nyúlhatunk a nagyobb súlyokhoz! Eleinte tehát akkora súlyt használjunk az egyes gyakorlatokhoz, amekkorával 15 ismétlést tudunk végrehajtani, és ügyeljünk a kivitelezésre. Heti 3 edzésen minden izomcsoportra végezzünk 1-2 gyakorlatot, ezeken belül 2 sorozatot.

Ugyanezt a módszert kell követni akkor is, ha hosszabb ideig kihagytuk az edzést! Ekkor azonban az alapozó fázis lerövidülhet, hiszen az izmok "emlékeznek", és a gyakorlatokat is ismerjük már. Szintén rövidebb lehet az alapozás azoknál, akik korábban vagy a testépítéssel egy időben más sportot is űztek, ill. űznek.

Az edzés mellett el kell sajátítanunk a testépítő táplálkozás alapelveit is. Ez elsősorban tudatos táplálkozást jelent, nem valamiféle dogma szerint, hanem saját céljainknak megfelelően. Már az alapozáskor is másképp kell táplálkozniuk a raktározásra hajlamos (endomorf) alkatúaknak, az izmosodásra hajlamosaknak (mezomorfok), a gyors anyagcseréjűeknek (ektomorfok), és a kevert alkatúaknak. A mezomorfok fejlődnek a legkönnyebben, számukra a táplálkozás is kevésbé problematikus, mint a másik két típusnak. Az endomorfoknál kezdettől több megszorításra van szükség, és nagyjából minden fázisban "szálkásító" étrendet kell, hogy kövessenek. Az ektomorfok nehezen építenek fel izmokat, a tiszta ektomorfok egyben az ún. "hardgainerek" is. Gyorsan elégetik a kalóriákat, így nekik igen sokat kell enniük. Segít, ha egy-egy étkezést fehérjeturmixokkal helyettesítenek, és nem kardióznak túl sokat. A kevert típusok közül előnyös az ekto-mezomorf, mert esztétikus, szépen kirajzolt izmokat tud fejleszteni. Az endo-mezomorfok hatalmas tömeget pakolhatnak magukra, és ez imponáló lehet, viszont izmaik sokszor zsírrétegtől "fedettek". Ekto-endomorfok azok, akikre csak itt-ott rakódnak le zsírpárnák, férfiaknál ez általában a törzs, nőknél a comb és a tricepsz. Nekik nehéz dolguk van, mivel csak ezekről a helyekről szeretnének fogyni, másutt pedig éppen izmosodni... helyi fogyás viszont, olyan értelemben, hogy a guggolástól fogy a combunk, nincs, általános fogyásra pedig nem vágyunk... Ilyen esetekre is vannak trükkök, ám alapvető, hogy először mégis csak a zsírpárnákat faragjuk le, és csak ezután építkezzünk.

Tömegnövelő edzés

Ebben a fázisban az izmok méretének növelése a fő cél, s ezzel együtt, de nem elsődlegesen, az izomerő fokozása is. Az izmok tömege és ereje nagyrészt párhuzamosan növekszik, mégis különbséget lehet tenni az elsősorban tömegnövelő, és az elsősorban erőnövelő edzés között. Erőfejlesztésnél nagyon nagy súlyokat használunk, közel az egy ismétléses maximumhoz (1RM), igen alacsony ismétlésszámmal. Az erőfejlesztés fő ingere az izomfeszülés foka (ez a működésbe hozott mozgatóegységek számától függ), míg a vastagodásban az izomfeszülés időtartama is fontos szerepet játszik. Ezért az izomtömeg növekedéséhez a 6-8 ismétléses sorozatok az ideálisak, ehhez kell tehát a megfelelő súlyt kiválasztanunk. Ezek is jóval nehezebb súlyok lesznek, mint az alapozó fázisban használtak, de erre szükség is van.

De miért is kell nagy súlyokkal dolgoznunk? Mert izomrostjaink közül az ún. fehér rostok, melyek sokkal inkább hajlandók megvastagodni, mint a vörösek, nehezen aktiválhatók. Kis súlyokra egyszerűen nem reagálnak, magas ingerküszöbüket csak a nagy súlyok érik el.

A vörös izomrostok, amelyek fő erénye a kitartás, ezek szerint kis súlyokkal és nagy ismétlésszámmal lennének jobban stimulálhatók? Logikus lenne, de egy 2002-es kutatás rácáfolt erre a feltételezésre. Az Ohioi Egyetemen Campos, G. E. csoportja kimutatta, hogy mind a fehér, mind a vörös rostok nagyobb súlyok hatására növekednek jobban.

Nem kell azonban minden sorozathoz ugyanolyan nagy súlyokat használnunk! Bevált tömegnövelő módszer a csonka piramis, vagy félpiramis-rendszer, melynek lényege, hogy minden sorozatnál növeljük a súlyt és csökkentjük az ismétlésszámot, vagy fordítva.

Minél nagyobb súlyokkal edzünk, annál fokozatosabban és alaposabban melegítsünk be előtte! Nemcsak a sérülést előzzük meg így, hanem teljesítményünk is jóval nagyobb lesz, mint "hideg" izmokkal.

Az ismétléseket szabályosan hajtsuk végre, és a súly visszaengedése ("negatív fázis") legyen lassabb, mint a súly felemelése! Ez azért fontos, mert a súlyt eleve a nehezebb szakaszhoz állítottuk be, s ha csak visszaejtjük, a negatív fázis túl könnyű lesz, s lemondunk az edzéshatás feléről, ráadásul sérüléseknek is kitesszük magunkat. Nem súlyemelésről van szó!

Tömegnöveléskor legfontosabbak a nagyobb izomcsoportokat terhelő alapgyakorlatok, pl. guggolás, evezés, fekvenyomás, áthúzás. Ne végezzünk túl sok izolációs gyakorlatot (pl. koncentrált bicepsz, oldalemelés csigán) és túl sok sorozatot sem, mert túledzhetjük magunkat! Nagy izomcsoportokra (láb, hát, mell, váll) 6-8, kisebbekre (bicepsz, tricepsz, has, vádli, alkar) 4-5 sorozat elegendő. Több év edzés után ez 10-12-re, ill. 5-7-re növekedhet.

Túledzéshez vezet az is, ha nem tartunk elég pihenőnapot. A 4 napos osztott program az első tömegnövelő időszakban tökéletesen elég. Ennek során az izomcsoportokat felosztjuk az edzések között, pl. láb-mell-tricepsz, hát-váll-bicepsz.

Emellett tartsuk szem előtt az "izomelsőbbség elvét": ha valamelyik testrészünket kiemelten szeretnénk fejleszteni, arra végezzünk több gyakorlatot, s ezeket vegyük előre az edzés során! Ugyanis ilyenkor vagyunk a leginkább erőben, s tudunk a legjobban koncentrálni.

Az edzés "anabolikus keretbe foglalása" 

Edzés előtt 1-2 órával együnk szénhidrátokat proteinnel. Ügyeljünk arra, hogy étkünk könnyen emészthető legyen!

Az edzés utáni étkezés a legfontosabb! Pótolni kell az elvesztett vizet, szénhidrátokat, ásványi anyagokat. Ideális, ha gyorsan felvehető szénhidrátot, pl. dextrózt veszünk magunkhoz (átlagos edzésvolumennél 0.8 gramm dextrózt zsírmentes testtömegkilogrammonként). Így feltöltjük az izom glikogén-raktárait, ami a jövőbeli teljesítményfokozódás alapja. Ezen kívül fehérje is kell, pl. tejsavóprotein formájában.

Majd ha tehetjük, tartsunk egy 30-60 perces pihenőt, melynek során fokozódik a proteinszintézis, és ez elősegíti az izomnövekedést.

Fontos az edzés után 1-2 órával is protein-szénhidrát-kombikat enni, pl. zabpelyhet sovány tejjel vagy joghurttal, durumtésztát sovány túróval, rozskenyeret zsírszegény sajttal.

Az izmok fehérjéket használnak fel saját épülésükre, de nem a végtelenségig! 2 grammnál többet testtömegkilogrammonként nem érdemes fogyasztanunk, szervezetünk már nem tudja felhasználni. Másik szabály: egyszerre csak 30-40 gramm fehérje szívódik fel, ezért napi fehérjeadagunkat osszuk el több étkezésre.

Izom- és zsírnövekedés

Tömegnöveléskor sem ajánlatos a túl nagy súlynövekedés rövid idő alatt, mert ekkor az izmok mellé sok zsír is feljön! Persze, ha pozitív az energiamérleg (több kalóriát eszünk, mint amekkora a napi kalóriaegyensúly-szükséglet, ami elengedhetetlen a tömegnöveléshez), akkor valamennyi zsírt mindenképpen felszedünk, de nem mindegy, milyen arányban! Naturál testépítésnél a havi 1-2 kilogrammos növekedés a reális, efölött már szinte biztos, hogy túl sok zsír jön föl, s ha azután ezt le kell majd égetni szálkásításkor, azzal együtt az izomveszteség is nagy lesz, vagyis hiába dolgoztunk.

Mindkét fázisban lényeges, hogy ne akarjunk túl gyorsan eredményeket elérni, mert akkor tömegnöveléskor túlzsírosodunk, szálkásításkor pedig izmot veszítünk és szenvedünk a túlzott diétától, amely miatt ráadásul alig van erőnk edzeni - így egyfajta ördögi körbe kerülünk.

Ennek ellenére, még mindig széles körben tartja magát két mítosz: az egyik, hogy a testtömeg a lényeg, és bizonyos tömeg alatt nincs helye szálkásításnak; a másik, hogy tömegnöveléskor nem lehet eleget enni. Ezzel szemben a korszerű edzésmódszertan a kiinduló testtömeg helyett a testzsír-százalékot veszi figyelembe. Ennek meg kell állapítanunk magunk számára a felső határát, amely fölé tömegnöveléskor sem megyünk, illetve ha elértük, akkor elkezdünk szálkásítani. A testépítést versenyszerűen űző férfiak számára a felső határ 12 százalék, kb. annyi, amennyi mellett még látszanak a hasizmok. Lehet valaki kis tömegű, pl. 60-65 kg, ha a testzsír-százaléka magas, akkor inkább ezt kell először helyrehoznia, hogy jó alapot teremtsen a növekedéshez! Hiszen azután úgyis elkerülhetetlen lesz a zsírosodás, de nem mindegy, mihez képest kezdünk el zsírosodni.

Az izom / zsír arány számít!

Igaz, hogy többet kell ennünk, mint amennyit felhasználunk (pozitív energiamérleg), de nem mindegy, mit eszünk! Kerülni kell az olyan ételeket és étkezéseket, amelyekben egyszerre sok a szénhidrát és zsír. A szénhidrátoktól, főleg a magas glikémiás indexűektől (fehér lisztből készült termékek, fehér rizs, cukor, burgonya, kukorica) inzulinszintünk magasra felszökik, és az inzulin parancsára szervezetünk átáll tárolási üzemmódra. Ha ilyenkor sok zsírt is fogyasztunk, akkor ezek raktározása az inzulin hatására maximalizálódik. Ha zsírmentesen akarunk tömeget növelni, a fehérje-szénhidrát, illetve fehérje-zsír kombinációkat részesítsük előnyben! Mindezek fokozottan vonatkoznak azokra, akik hajlamosak a raktározásra.

Persze nem mindenki számára fontos, hogy kifejezetten szálkás legyen. Saját alkatunkhoz és céljainkhoz mérten állapítsuk meg a testzsír-százalék felső határát! (Nőknél az alsó határra is ügyelni kell, mivel ez alatt hormonháztartásuk felborul.)

A testtömeg helyett tehát a testkompozíció az, ami elsődleges. Ma már a profik is egyre inkább így gondolkoznak: nemcsak a mennyiségre koncentrálnak, hanem a minőségre is.

Ajánlott az edzési és táplálkozási napló vezetése, és hogy 1-2 hetente mérjük a testösszetételünket, illetve testtömegünket. Ha a növekedésnek legalább 90%-a nem izom, illetve ha túl "fedettek" vagyunk, akkor változtatni kell! Nem olyan könnyű út ez, mint egyszerűen növelni a maximális bruttó tömeget, hisz ehhez csak a lehető legtöbbet kell enni, válogatás nélkül. Ám a viszonylag zsírmentes tömegnövelés megéri a többlet-figyelmet és fáradságot. Úgysem tudunk tisztán csak izmokat fölszedni, mindig lesz "sorja" is a növekedésnek, de ez ne legyen több, mint amennyi elkerülhetetlen!


Szómagyarázat: 

1 RM: One repeat maximum (egy ismétléses maximum), vagyis az a súly, amellyel adott gyakorlatból csak egy ismétlést tudunk szabályosan végrehajtani.

Edzésvolumen (ingerterjedelem): kb. a szériaszám és az ismétlésszám szorzata, az elvégezett munka mennyisége. Átlagos edzésvolumen: 150-200 ismétlés.

Mozgatóegység (részei): egy mozgatókérgi idegsejt, melynek axonja végigfut a gerincvelői idegpályákon, majd elágazik; és az általa aktivált izomrostok. Minél több izomrost aktiválódik, annál több fog megvastagodni, nagyobb súllyal pedig több rostot aktiválunk.

Periodizáció a testépítő edzésben: alapozás (kezdőknek), tömegnövelés, szálkásítás.

Szálkásítás: az izmokat fedő zsírt égetjük le, általában nagyobb ismétlésszámú sorozatokkal (ennek megfelelően a súlyok is kisebbek), kardióedzésekkel és diétával.

zsofiajakabffy

Keserédes hírek a csokiról

Fittség, Életmód, 2005. November 

Szeretjük a csokit... de vajon a csoki is szeret minket? Igen, legalábbis a kakaóbabban lévő flavonoidok, hisz azok jót tesznek a szívünknek. De mielőtt túlzottan betankolnánk csokiból vagy sütikből, mérlegelnünk kell...

...isteni ajándék, vagy ördögi csábítás? 

A csokit Carl von Linné nevezte el "theobromának", vagyis az "istenek eledelének", amelyről már a dél-amerikai indiók évezredes meséi is úgy tartották: e paradicsomi növény élvezete csak az isteneket illeti. Így aztán a kakaóbabból áldoztak is hódolatuk kifejezéseképpen isteneiknek. De vajon hasznára válik-e az istenek eledele az embernek?

Nézzük csak a Közép-amerikai kuna indiánokat, akik maguk termesztik a kakaócserjét, és bőségesen fogyasztják annak flavonoidokban gazdag termését. Nos, az ott kutató Norman Hollenberg és csoportja (Harvard Egyetem) arra az eredményre jutott, hogy ezek az indiánok, akik ilyen sok kakaóval élnek, szinte sohasem szenvednek magas vérnyomásban, annak ellenére, hogy például erősen sózzák ételeiket. Viszont ha ugyanők beköltöznek a civilizált városokba, ahol csak kommersz kakaóhoz és csokoládéhoz tudnak hozzáférni, már éppoly kevéssé védettek a magas vérnyomással szemben, mint bárki más.

Ez sajnos azt jelenti, hogy a mi kedvenc csokoládéink a kakaó feldolgozása és gyártása során jótékony hatásuk nagy részét elvesztik. Ez a keserű igazság; noha a keserű csokikra ez épphogy kevésbé vonatkozik.

Rendszeresen és mértékkel, egészséges életmód mellett fogyasztva, a "fekete" csokoládé áldásos hatásai kimeríthetetlenek. Mintegy 300 vegyülete közül kiemelkednek a már említett antioxidáns flavonoidok, melyek segítenek a szabad gyökök megkötésében, így azok nem tudják kifejteni sejtkárosító, öregedést gyorsító hatásukat. Azt is igazolták már, hogy a daganatok kialakulása, illetve terjedése is jótékonyan befolyásolható flavonoidokkal.

A keserű kockák másik csodatétele, hogy testszerte javítják a vérkeringést. Segítségükkel a vér könnyebben eljut a végtagokba, és ami még fontosabb, az agyba. A jó agyi vérkeringés pedig elengedhetetlen szellemi frissességünk fenntartásához. Csökken a vérrögképződés valószínűsége is, és így elkerülhető az elbutulás egyik fő okozója, a szélütés; sőt, a szívinfarktus kockázata is sokkal alacsonyabb. Mindezek többszörösen igazolt összefüggések. Azonban, hogy elkerüljük a magas vérnyomást és a sztrókot, ügyelnünk kell vonalainkra is! Tehát a csokira fokozottan igaz: kis mennyiségben elixír, nagy mennyiségben méreg.

A ma forgalomban lévő csokoládék többségéből, hogy ne legyenek keserűk, a hasznos flavonoidok nagy részét kivonták. Így amit magunkhoz veszünk, főként cukor és telített zsír, igen magas kalóriatartalommal. A cukor mértéktelenül felviszi inzulinszintünket, és az eredmény: e hormon parancsára jobban raktározunk.

A csoki jókedvre derít...

Van azonban a kommersz csokinak is jó hatása: méghozzá a hangulatra. Finn kutatók még azt is kimutatták, hogy azok a babák, akiknek anyja a terhesség alatt több csokit evett, vidámabbak és kiegyensúlyozottabbak más babákhoz képest. Érdemes tehát a terhesség alatt kedvenc édességünkhöz folyamodni, különösen, ha ingadozik a kedélyünk, vagy váratlan körülmények lelki egyensúlyunk felborulásával fenyegetnek.

Egyébként nem feltétlenül kell megenni a csokit ahhoz, hogy kedvünk jobbra forduljon. Illata, akárcsak a vaníliáé, már önmagában is hangulatjavító!

Mi a titka?

Talán az, hogy a csoki elfogyasztásakor (avagy illatának megérzésekor) agyunkban egy belső opioid peptid, az ún. béta-endorfin szabadul fel. Ezen kívül a csokoládé serkentő vegyületeket is tartalmaz: például koffeint és teobromint. A kakaóban és a csokoládéban található zsírok pedig az agy belső kannabinoid rendszerét stimulálják. Ezek szerint a csoki úgy hat, mint az opiátok (pl. morfin), a serkentőszerek, és a marihuána együttesen: megnyugtat, egyszersmind élénkít; bár a hatás erőssége nyilván messze nem éri el a kábítószerekét.

A kutatók máig nem értenek egyet abban, hogy a csokoládé addiktív-e, vagyis, hogy létezik-e csokifüggőség. Az viszont kétségtelen, hogy a csokoládé jutalmazó hatású. De vajon kire hat így? Agyi képalkotással (PET) kiderítették, hogy a csokifüggőknél hasonló jutalmazó agyterületek aktiválódtak a csokira való gondolás közben, mint kokainfüggőknél, amikor gondolataik a szerre irányultak. De bizonyítja-e ez a csokifüggés létét? Messze nem! Gondoljunk például arra, hogy a nevetés is ugyanazokat a területeket "csiklandozza" agyunkban, mint többek közt a kokain, és ettől mégsem vagyunk "nevetésfüggők"... csupán szeretünk nevetni, mint ahogy szeretjük a csokoládét is.

Összességében a fitt életmódba beilleszthető a csoki - némi vörösborral, sok gyümölccsel és a zöld teával egyetemben, melyek mindegyike tartalmaz flavonoidokat. A megfelelő mennyiséget is kimutatták már a precíz kutatók: és ez nem több, mint havonta 3 tábla keserű csokoládé.

Egyet azonban ne tegyünk: kedvenc kutyánkat ne jutalmazzuk csokival! 

Még ha nagyon szeretne is részesülni a mi élvezetünkben, tudnunk kell, hogy szervezetében sokkal lassabban bomlik le a csokiban lévő élénkítő anyag, a teobromin; ezért, különösen a nagy mennyiségek, a kutyát valósággal megmérgezhetik, erős szívdobogást, bélcsavarodást és egyéb más, nem kívánt tüneteket idézve elő. Inkább szerezzünk be speciálisan kutyáknak készült "jutalomfalatokat".

Jakabffy Zsófia