Fogadalom - félig a kukában

Hááááát....nem véletlen, hogy az első 4 nap óta nem nagyon dugtam ide az orrom....nemigazán volt dicsekedni valóm diétafronton. Mondjuk úgy 70-80%-ban sikerül teljesítenem a tervet, de nem túlzottan példamutató a hozzáállásom, ha múltbéli akaraterőmet veszem alapul. Mondjuk úgy, hogy nagyjából visszazökkentettem az életem a régi kerékvágásba, többnyire betartom a saját kis szabályaimat, mozgok is mindennap, de azért indokoltan nem számítok kockahasra április elejére...sebaj, én így is büszke vagyok rá, hogy egész rövid pórázon sikerül tartanom a nemrégiben még elszabadultnak nevezhető szénhidrát éhségemet. Szerintem már ez is valami... néha sikerül meggyőznöm magam, többnyire, amikor fikarcnyi kedvem sincs szenvedni, hogy így 30 felé már indokoltan asszonyosodik az ember...néha meg a falnak tudnék menni testem fizikai megnyilvánulásán. Múltkor pl. ashtangán furcsa felismerésem támadt- ott ugye az embernek néha érintenie kell párnázottságra hajlamosabb testtájait, és én az egyik ilyen esetnél ráébredtem, mondjuk így, stílszerűen, megvilágosodtam, hogy ez bizony nem az én testem!...de nem ám!...sosem voltam nádszál vékony, na de ilyen fokú eltunyulást még nem észleltem saját testemen eddig. Ha valaki ismer, most biztos csóválja a fejét, ez így szokás, tudom-tudom, "jól nézek ki", meg" hova akarsz fogyni?"-hahh, ez anyukám szava járása...dehát, én ezeket a tereléseket nem veszem ám be! Tudom, amit tudok, látom, amit látok, csak épp nincs meg valamiért az a kattanás, ami nélkül nem mennek ezek a dolgok. A fogyókúrához nem kell más, mint ez a bizonyos kattanás, amikor elhatározod, bekapcsol az a valami, és onnantól, mint valami gőzmozdonyt hajt előre a célod felé, és nincs az a gyomorkorgás, ami eltántorít...Hát ez nekem most az istenért sem jön, pedig lelkem rajta, én akarom! Az elméletem, hogy ehhez kell egy csomó hely az agyban, azaz ilyenkor az embernek ne legyenek komolyabb foglalatosságai, gondolatai, hogy kellően tudjon a diétára koncentrálni, hogy kellően tudjon szenvedni. Amikor semmi más problémája nincs az embernek, valahogy alkalmatosabb ezekre a kínlódásokra, hogy megállja, hogy nem eszik ezt, nem eszik azt, és más sem hajtja, mint eme fennkölt cél, hogy magát a tökéletesség felé tuszakolja. Nahh,de ha az embernek pont van elég kínlódni valója, tennivalója, és nem nagyon jut ideje azon morfondírozni, hogy tökéletesség álomképét vizualizálja maga elé a nap minden egyes percében, akkor valahogy a cél is elsenyved, és máris könnyebben nyúl a tejes dobozért ( ez az én keresztem, nem a csoki)...erre jön a revizor ( a párom, akit megbíztam az elején nagy elszántságomban, hogy ügyeljen a szabálysértéseimre) és jól kiveszi a kezemből a dobozt, én meg megsemmisülve tudatosítom magamban, hogy bizony szégyenletes akaraterő hiányban szenvedek. Ez a nők életének megkeserítője..... mutassatok egy pasit, akinek ilyen problémái vannak! Itt van az én Életem Párja...mióta nem szaladgál le napi 40 km-t a munkájából kifolyólag, és azóta étvágya is van, egész helyes kis pocak gömbölyödik a pólója alatt...és kit érdekel?? Én nem is látom! Eszik éjjel- nappal (merthogy közben a cigiről is leszokott:) ) csokitól kezdve a nápolyin és a kakaós csigán át az olívaolajban tocsogó tésztáig mindent, aminek már a látványától is felpattan rám vagy 2 kiló, ja és nem sportol a világon semmit...és annyi látszik rajta, hogy kicsit kifele homorú a hasa, és végre nem befele. Hát hol itt az igazság??


Nincs igazság, ezt zsebre is rakhatjuk... nincs mást tenni, mint elfogadni az elfogadhatatlant, vagy várni a kattanásra és belevágni a nagy fogadalmakba!

Ashtanga a Goodness-ben

A nap napos oldala

Fittség, 2005. Július

Lehet, hogy a nap kerülése károsabb, mint a mértékletes napozás? Prof. Michael Holick-nak le kellett mondania az állásáról a Bostoni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján, amikor egy éve azt merészelte állítani, hogy a nap nem káros, hanem számos veszélyes betegséget gyógyít, még tumorokat is. Ő maga igencsak meglepődött nézetei fogadta-tásán, hiszen könyvében felhívta a figyelmet arra, hogy óvatosan kell napozni..

Ma már viszont egyre több szakember ért egyet Holick véleményével. Az Amerikai Rák Társaság visszavonta korábbi ajánlását, miszerint feltétel nélkül kerülni kell a napot. Egyes orvosok szerint 15 percig még délben is nyugodtan lehetünk a napon, mindenféle védekezés (védőruházat, naptej) nélkül. Ez nemrégen még eretnekségnek számított. A naptejgyártó kozmetikai cégek ösztönzésére a bőrgyógyászok az ultraviola sugárzást az egyik legveszélyesebb rákkeltő tényezőnek mondták az azbeszt, a dohányzás és az ionizáló sugárzás mellett. Ez erősen túlzott állításnak tűnik: a nap nem rákkeltő, és a napfény kerülése károsabb, mint a mértékletes napozás, akár még naptej nélkül is. Prof. Edwarda Giovannucci (Harvard Egyetem) kutatásaiból ugyanis kiderül, hogy minden a túlzott napozás okozta bőrrák-esetre kb. 30 olyan rákos megbetegedés esik, amely a napfény hiányával függ össze!

Védelem a rákkal szemben 

Már a gyarmati időkben megfigyelték angol orvosok, hogy a bőrhámlásban szenvedő európaiaknál a visszaesés akkor ritkább, ha Indiában vagy Délkelet-Ázsiában tartózkodnak.

A fény erősíti a szervezet ellenállóképességét, javítja a közérzetet, elősegíti a lelki zavarok gyógyítását, ahogy ezt már Hippokratész is bizonygatta. A depresszió gyógyítása eredményesebb, ha a betegek napsütötte, déli helyiségekben tartózkodnak. Kutatások kimutatták, hogy fény hatására növekszik a szervezetben a közérzetre, hangulatra hatást gyakorló hírvivő molekulák - pl. a szerotonin - szintje. Nem véletlen, hogy a viszonylag fényhiányos területeken, mint az északi országok, illetve a fényhiányos időszakokban, mint a téli hónapok, a depresszió is gyakoribb.

A nap hatására képződik a bőrben a D-vitamin aktív alakja, amely erősíti a szervezetet, véd a különböző betegségektől, köztük a rákoktól is. Azok a férfiak, akik legalább 20 órát vannak hetente a napon, fele olyan gyakran betegszenek meg prosztatarákban. Azokat a nőket pedig, akiknek a szervezetében magas a D-vitamin szintje, kevésbé fenyegeti a mell- és a petefészekrák, s egyébként ritkábban szenvednek menstruáció előtti feszültségben is. Holick szerint a napfény a következő betegségek megelőzésében segíthet: magas vérnyomás, stroke, szívinfarktus. Drámaian - mintegy 80 százalékkal - csökkenti a napozás az I. típusú diabétesz kialakulásának veszélyét; s felére csökkenti a vastagbélrák s az abban való elhalálozás rizikóját is.

És akik gyakran napoznak, azokra 30-40 százalékkal kevésbé sújt le a non-Hodgkin limfóma (nyirokrák) - mutatták ki a stockholmi Karolinska Intézet szakembereinek kutatásai, melyek során több mint háromezer limfómás beteg és ugyanennyi egészséges kontrollszemély kérdőívre adott válaszait hasonlították össze.

Sőt: a megfelelően magas D-vitamin-szint még gyógyítja is a rákot! Az Albuquerque Mexikói Egyetem szakértői bizonyították, hogy a napfény javítja a sokszor halálos kimenetelű bőrrákban - melanómában - szenvedők túlélési esélyeit, mivel hatására a daganat kevésbé agresszívvá válik. A szerzők szerint a halálozás csökkenésének oka a napfény hatására a bőrben fokozott mértékben termelődő D-vitamin lehet. (Másik lehetséges magyarázat, hogy a napártalomnak kitett bőrsejtek "öngyilkosságot követnek el", így csökkentve a bőrrák terjedését). Mindazonáltal a szerzők is figyelmeztetnek arra, hogy a túlzásba vitt napozás bőrrákhoz vezet, s ezért kerülendő. Julia Newton Bishop (Brit Rákkutató Intézet) szerint óvatosan kell kezelni a kapott eredményeket, mivel kétségtelen, hogy a melanómát elsősorban a napsugárzás okozza. Szerinte az is lehetséges, hogy azoknál a melanómás betegeknél, akiket napoztattak, a daganat kevésbé agresszív fajtája jelent meg.

Az egészség vitaminja 

A D-vitamin alkalmasint gátolja a szabálytalan sejtek elszaporodását, azaz megvéd a ráktól, amellett, hogy segíti annak gyógyítását. A tudósok azt gyanítják, hogy a napsütöttebb régiók, főleg Dél-Európa lakói azért betegszenek meg ritkábban rákban, mert vérükben magasabb a "nap-vitamin" szintje (minél északabbra megyünk, 13 rákfajta annál gyakrabban fordul elő). Többször betegszenek meg rákban az elhízott emberek, akiknél a D-vitamint a zsírszövet tárolja kihasználatlanul, másfelől a cukorbetegek, akiknél a veseműködés zavarai gátolják e vitaminnak emészthető formába való átalakítását.

A nap a szervezetben a legértékesebb D-vitamin képződését segíti elő. Ezen az úton csak annyi keletkezik, amennyi kell. (Legnagyobb mennyiségben délben, mikor a sugárzás a legerősebb). Elég nehéz diétával pótolni. Naponta kellene 8 pohár teljes tejet meginnunk, vagy minden második nap meg kellene enni egy nagy adag lazacot, szardíniát vagy makrélát. Nem túl sikeresek a gyógyszertárakban kapható preparátumok sem. Az is bizonytalan, mekkora az optimális D-vitamin adag. Általában azt szokták ajánlani, hogy az 50. életévig ne lépjünk túl naponta 200 nemzetközi egységet (NE), 70 éves korig ez viszont meg kellene, hogy kétszereződjön. Sok szakember azonban úgy gondolja, hogy a rák elleni védelemhez legalább 1000-1500 NE kell. Nem szabad viszont túllépni a napi 2000 NE-t, mert a megemelkedett D-vitamin szinttől elgyengülünk, és zavar keletkezik a vesék működésében.

Stressz nélküli lesülés

A WHO álláspontja az, Európában egy évtizeden belül bőrrákjárvány várható. Ezt igazolja, hogy világviszonylatban a megbetegedések száma évente csaknem 10%-kal nő, azaz a leggyorsabban az összes daganatfajták között. Ezek közül kb. 132 ezer (kb. 3%) a rendkívül agresszív, rosszindulatú melanóma, melynek előfordulása az Egyesült Államokban 1975 óta megduplázódott, és a skandináv országokban is többszörösére emelkedett. Másik aggasztó jel, hogy egyre fiatalabbak betegszenek meg melanómában.

Leggyakrabban azok kapják meg, akik csak időnként élnek intenzíven a nap örömeivel, főleg szabadságuk alatt. Ilyen személyek számára különösen veszélyesek a mediterrán országokba való nyári utazások, ahol a napi napsugárzás mennyisége akár hússzorosa is lehet, mint a borús északi országokban. A melanóma kockázata jóval kisebb, ha a bőrt fokozatosan készítjük fel a napfürdőzésre. A versenybiciklisták csak a verseny elején használnak 30 faktoros naptejet, még a Tour de Francenál is. Arra nincs bizonyíték, hogy legjobban azok lennének kitéve a ráknak, akik napszúrást kaptak. Melanómában olyanok is megbetegszenek, akik egész életükben kerülték a napozást. A tumor a bőr pigmentsejtjeiből keletkezik, de megjelenhet akár a szem recehártyájában is, vagy az emésztőcsatorna nyálkahártyáján, pl. a szájüregben. Ugyanúgy fellép a legkitakartabb, mint a legfedettebb helyeken, pl. a faron, a talpon (férfiaknál főleg a háton fedezik fel, nőknél a lábon). Leggyakrabban azok betegszenek meg, akiket a természet sok anyajeggyel ajándékozott meg (testszerte 100-200). Az ő esetükben akár az anyajegyek irritálása is okozhatja a melanómát. Figyelmeztető minden aszimmetrikus, szabálytalan szegélyű anyajegy, minden olyan, amelyben egyenetlen a színeloszlás, változó a vastagság, amely nagy (több mint 6 milliméter átmérőjű), illetve, amely viszket. Ezért szabályos időközönként, legalább évente végig kell nézni a bőrt, főleg nyaralás után. Ez eredményesebb módszer a melanómával szemben, mint a nap kerülése. Ha idejében felfedezik, a melanóma szinte 100 százalékban gyógyítható. Nem szabad csak sülni a napon. A nap olyan, mint a vörösbor: az egészség számára mértékletesen a leghasznosabb.

Szómagyarázat: 

Melanóma: a melanociták rosszindulatú (malignus) daganata. A melanociták a bőrben található, melanin nevű fekete-barna festékanyagot (pigmentet) termelő sejtek. A melanóma esetében nem az elsődleges daganat a fő veszélyforrás, hanem az agresszíven terjedő - főképp a májban, agyban és tüdőben megjelenő - áttétek. A melanómát leggyakrabban 40-45 évesek körében diagnosztizálják.

Rizikófaktorok: nagyon fehér - különösen a nehezen lebarnuló - bőr; sok anyajegy; továbbá a gyermek- és kamaszkori sorozatos leégések. A daganat 30%-ban meglévő anyajegyből alakul ki, ezért figyelni kell az anyajegyek bármilyen elváltozására. Korai fázisban felismert melanómák esetén, melyek még nem képeztek áttétet, a sebészi eltávolítás legtöbbször teljes gyógyuláshoz vezet. 

www.zsofiajakabffy.shp.hu

Stressz stressz ellen

Fittség, 2007. Április, De Jure, 2006. II.

A stressz az élet sava-borsa, mondta a stressz felfedezője, Selye János. S akkor még szerényen fogalmazott. Miért? Mert só és bors nélkül még megélhetnénk, stressz nélkül azonban aligha. Teljesen stresszmentes élet nincsen.

Stresszmentes állapot csak maga a halál. Ugyanis minden inger, amely bennünket ér, sok különféle hatása mellett a stresszválaszt is kiváltja szervezetünkből; ez persze a gyenge és semleges ingereknél alig észrevehető. Az erős pozitív vagy negatív ingereknél azonban intenzív. A stresszválasz lényege az alkalmazkodás, és ez minden ingernél ugyanolyan, csupán mértéke és időtartama más.

GAS van 

Nézzük tehát, mi a közös az összes stresszreakcióban. Ez az úgynevezett GAS (generális adaptációs szindróma), amelynek három szakaszát lehet megkülönböztetni. Az első akkor következik be, amikor a szervezet találkozik egy ingerrel, s arra éberséggel válaszol: ez az ún. "alarm-reakció". Ezt követi az alkalmazkodás, amely ha túl sokáig tart, elvezet a harmadik szakaszhoz, a kimerüléshez.

De milyen stresszt is kívánjon még magának a modern ember? Ez azért is jó kérdés, mert általában mindenki úgy közelíti meg a stresszt, hogy miként kerülhetné azt el, ahelyett, hogy arra gondolna, milyen stressz is lenne neki jó.

Persze nem feledkezhetünk meg a negatív stressz feloldásának akár évezredes, akár ultramodern formáiról sem. Itt van például a meditáció, az imádság, a jóga. Tudni kell azonban, hogy ezek eredetileg messze nem stresszoldás céljára jöttek létre, az csak egy járuléka volt a sikeres meditációnak vagy imádságnak. Ami pedig a jógát illeti, ez olyan sokrétű és annyi válfaja van, hogy nem lehet általában véve azt mondani: a jóga mint olyan, stresszcsökkentő. Alapvetően persze a legtöbb jóga testhelyzet (elsősorban az egyensúllyal kapcsolatosak, mint például a fa-állás vagy a sas-póz), és a jógalégzés csökkentik az idegrendszer szimpatikus, izgalmi tónusát. Az egyszerű jógalégzés a ritmushullámzás egyenletességét biztosítja: ennek nyugtató hatását feszült helyzetekben is nagyszerűen kihasználhatjuk. A jógalégzés azonban ennél jóval több is lehet: képes az idegrendszer készenléti és nyugalmi hullámait befolyásolni.

A jógának azonban vannak olyan módszerei is, amelyek kifejezetten "stressznövelők": ilyen az ún. "tűzlégzés", vagy a koncentrációs gyakorlatok, amelyek fokozzák az éberségi (arousal) rendszer működését. Ha jól hajtják végre e gyakorlatokat, egyfajta stresszt keltenek, de ez éppen hogy nem kellemetlen, hanem extatikus jellegű, pozitív stressz, vagyis eustressz. Lényeges azonban a fokozatosság, és hogy csak akkor gyakoroljunk, amikor kiegyensúlyozottak vagyunk. Máskülönben a hatás fordítva sülhet el: zavartság, idegfeszültség, végül is distressz-állapot alakulhat ki.

Ébresztő! 

Térjünk vissza egy pillanatra a száraz tudományhoz. Jó stresszről (eustressz) és rossz stresszről (distressz) beszélünk, miközben azt mondtuk: minden stresszben van valami egyforma. De mi az egyforma a jó és a rossz stresszben? Egyértelmű: az ébresztő hatás. Legyen akár idegesség, akár meglepetés, öröm vagy extázis, az éberség növekszik, és a tudat egyvalamire fókuszál: arra, ami a stressz tárgya, kiváltója, vagyis a stresszorra. Vagy azért, mert fél tőle, mint egy villámlástól; vagy azért, mert elbűvöli, mint egy "szicíliai villámcsapás". Tehát még képi szinten is megragadható emez egész különböző stresszek közös vonása. A "szicíliai villámcsapást" a meglátni és megszeretni élményére mondják. Ez is őrült stressz, de nem sokan mondanák, hogy kerülendő. Persze vannak más vérmérsékletűek, akik jobban szeretik a hamu alatt izzó parázs visszafogottabb ideáját, vagy a házi tűzhely melegét...

Hihetetlen mértékben különbözünk stressz iránti hajlamainkban. Vannak, akik az egy az egyben, intenzív helyzeteket, érzelmeket kedvelik. Biokémiailag ez azt jelenti, hogy egész szervezetüket teljesen átadják az adrenalinnak, és ezt még jól is tűrik. Szívükkel élik meg az életet, s így nem meglepő, hogy gyakran éppen szívük az, amely időnap előtt felmondja a szolgálatot.

A másik típus viszont visszaszabályozott stresszben él szívesebben. Ők nem szeretik, ha teljesen elragadja őket valamely erős inger vagy érzelem; ilyen esetben védekeznek, általában elmenekülnek. A lassan kialakuló érzelmekben bíznak jobban, amely csak enyhe stresszt jelent. Biokémiailag: nem adják át magukat az adrenalinnak, mely félő, hogy hányná-vetné őket egy háborgó tengeren. A szép és lírai érzelmek sokkal inkább endorfinokat csalogatnak elő idegsejtjeikből, ezeket a megnyugtató, ópiumszerű anyagokat. Ezáltal a szerelem által okozott stresszt egy biztonságosabb formában élik át.

Vissza a jelenbe 

A legnagyobb stresszeket sokszor magunk okozzuk magunknak, saját gondolatainkkal magunk gyártjuk őket. Az emberben ugyanis kialakult egy minden fajhoz képest erősebb emlékezet, és vele együtt a jövőre való gondolás képessége. A jövő is stresszel bennünket, a múlt is, nemcsak a jelen.

Ezekre pedig egyelőre nem alakultak ki a megfelelő szűrőink. Folyton kísértenek a múlt rémei és a jövő árnyai. Ráadásul a hírközléssel még több stresszlehetőség támad. Így aztán az egész világ terhét hordjuk magunkon. Egyetlen ellenszere ennek, ha intenzíven belemerülünk az éppen most végzett tevékenységünkbe. Ha "ráfekszünk az áramlatra", s ezzel helyreállítjuk a jelenlét érzését. Mert az ember kivettetik a jelenből, és vissza kell találnia a jelenbe, saját jelenébe. Persze az emlékezet, az intelligencia, az előrelátás abszolút kívánatosak, csupán melléktermékeik nem azok: a múltba merülés és a jövő miatti szorongás. Az is kívánatos valamennyire, hogy tudjuk, mi történik a nagyvilágban. Mindezek emberi vívmányok, legyünk rájuk büszkék. Nem az a cél, hogy ismét primitívekké váljunk, vagy hogy gyermekek legyünk. Csupán az, hogy emberi képességeink ne pusztítsák el bennünk a jelenlét érzését.

A jövő és a múlt betegei

Az emberi létben két (ha nem három) ellentétes tendenciát kell összehangolni: a távlati célokra irányulást, a közvetlen célokat, és a jelenlétet. Bármelyik szenved itt csorbát, az hosszú távon nem tartható viselkedésekhez vezet. Ha mindent alárendelünk egy távoli célnak, és minél nemesebb ügy az, annál inkább, egyrészt könnyen a tönk szélére juthatunk, másrészt teljesen háttérbe szorítottuk szervezetünk igényeit. Elfelejtünk lazítani, képtelenek vagyunk kikapcsolni tudatunkat, és végül is kifosztjuk erőtartalékainkat. Ez már tulajdonképpen visszaélés azzal, ami adatott. És most itt nemes célokról beszélünk, nem pénzhajhászásról és hasonlókról. Egyébként nem ítéljük el az anyagi biztonságra való irányulást sem, amíg az nem öncélú: azért nem, mert a pénz hiánya bizonyítottan az egyik legfőbb stresszor, méghozzá olyan negatív stresszor, amely minket és családunkat elégedetlenné, boldogtalanná és diszharmonikussá tehet. Sajnos az ellenkezője nem igaz: a pénz nem tesz boldoggá. Ma már mindezek igazolódtak. Itt is csak az a probléma, ha mindent az anyagiaknak rendelünk alá. Ne mi szolgáljuk Mammont, szolgáljon ő minket!

Legyünk tehát életművészek, teljes emberek. Fedezzük fel újra a jelenlétet, hangoljuk össze közeli és távlati céljainkkal.

Eddig hanyagoltuk a múlt témáját. Pedig sokaknak a legfőbb problémája éppen ez. Ne mondjuk azt könnyelműen: engem a múlt nem érdekel! Bármelyikünk kerülhet a múlt fogságába. Elég ehhez egy olyan trauma, amellyel nem tudunk megbirkózni. Olyasmi, amit egyszerűen nem vagyunk képesek elviselni. Az ilyen trauma váltja ki a poszttraumás stresszbetegséget, amelyre jellemző, hogy a trauma, mint egy eleven seb, újra meg újra felnyílik. Az elviselhetetlen képzetek megrohannak, ami állandó szorongást kelt, hogy a traumához hasonló esemény újra bekövetkezik. A traumák megváltoztatják az emlékezetet. Egyrészt felfokozzák, másrészt összezavarják. A trauma ezért valamiképpen kilóg az életesemények láncolatából. Személyiségünk, tudatunk, energiánk egy része a múltban reked. De mi történik, ha a traumára egyáltalán nem emlékszünk, ha rá nézve amnéziásak vagyunk? Ez esetben is ott vannak az erős emléknyomok, csak nem tudatosak.

A traumák hosszú időre megemelhetik a szervezet stresszhormon-szintjét. Megmaradhat egy állandó éberség, riadókészültség. Nos, ez borzalmasan kimerítheti a stresszrendszert, és ennek közvetítésével az egész szervezetet. Így jöhet létre az idegösszeroppanás, vagy olyan szomatikus tünetek, mint a krónikus fájdalom, az idegi eredetű szívpanaszok, a stresszfekély, vagy a stressz eredetű bőrbetegségek és az irritábilis bél szindróma.

A gyógyító víz és levegő

Milyen terápia javasolható ilyenkor? Az elsődleges mindenképpen, hogy találjunk vissza a jelenbe: és ez traumák után nagyon nehéz. Könnyen mindent nagyon távolinak, közömbösnek vagy akár fárasztónak is érezhetünk. Jobb lenne csak pihenni és befelé fordulni. Egy rövid ideig ez rendben is van. De már Selye János leírta, hogy mennyire nem hatékony a passzív pihenés. Erőt kell venni magunkon, és fokozatosan áttérni az aktív pihenésre. Eleinte a könnyű mozgás is megteszi. Séták, barangolás a természetben, nordic walking... Később felfedezhetjük a wellness szépségeit, különösen az olyan terápiákat, amelyek a víz gyógyító erejét, relaxáló hatását aknázzák ki.

A Thalasso-terápia például a sós víz és az emberi szervezet harmóniáján alapul. A tengervíz és a vérplazma ugyanis hasonló koncentrációban tartalmaznak olyan ásványi anyagokat, mint a nátrium, a kalcium és a magnézium. A meleg algapakolás lehetővé teszi, hogy ezek az ásványok és a nyomelemek bejussanak sejtjeinkbe.

A sós víz és az algák megszabadítanak a káros anyagoktól, ezáltal csökkentik a stressz okozta tüneteket, gyulladásgátló és fájdalomcsillapító hatásúak. Az algakivonattal dúsított tengervizes pezsgőfürdő fokozza szöveteink oxigénellátását, élénkíti vérkeringésünket, egyúttal ellazít. A tengervizes medencékben pedig a testrészekre irányított különböző erősségű vízsugarak helyi szinten serkentik a keringést, lazítják az izmokat, s javítják a testrészek mozgékonyságát. A torna, a meleg és a sós víz felhajtóereje ízületeinket hajlékonyabbá, izmainkat erősebbé teszik.

Úgy gondoljuk, hogy az enyhe, pozitív stresszek a leghatékonyabbak a negatív stressz leküzdésében. Már a klasszikus "levegőváltozás" is ezen az alapon működött. Vágjunk neki és fedezzünk fel új területeket, akár a valóságban, akár képzeletben. Éljünk a felfedezés adta örömmel. Ahogy egy szép új helyre megérkezünk, úgy érkezünk meg a jelenbe. Vagy ahogy egy hegycsúcsra felérünk, úgy hagyjuk odalenn a gondjainkat, és gondolatainkat, melyek e gondokhoz kötnek. A fizikai erőfeszítés kicsit az életünkért való küzdelem érzését kelti. A vér izmainkba áramlik, egyre tettrekészebbek vagyunk. Ha megküzdünk, azt itt és most tesszük. Jelenlétérzésünk fokozódik. Ahogy fölérünk a hegycsúcsra, és körbenézünk, múlt és jövő egyaránt megfelelő távolságba kerülnek, míg saját jelenünk egyre intenzívebb. Valójában ez a mindenkori hegycsúcs. És átérezhetjük az erőfeszítés utáni pihenés örömét, miközben a levegő kicserélődik tüdőnkben. Agyunk felpezsdül az oxigéntől. A megfelelő gondolatok csak úgy maguktól támadnak, erőfeszítés nélkül. Ha pedig, mint gyermekkorunkban, legurulunk egy füves lejtőn, vagy egyszerűen csak megindulunk lefelé, a mélység ölelését érezzük...

Aztán persze vissza kell térnünk tevékenységeinkhez, vagy visszatérnek hozzánk hátrahagyott, gyötrő gondolataink, és szorongatnak. Nem baj. A krónikus stressz nem múlik el egyik pillanatról a másikra. Megint feszültek vagyunk, de ez természetes. Tudjuk azonban, hogy a feszültség akár el is múlhat; és gondolatban bármikor visszatérhetünk a már bejárt magasságokba.

 Jakabffy Zsófia

Miért kell állóképesség az üléshez?

Fittség, Mozgás, 2006. Január

Ha valaki döntően ülő életmódot folytat, annak mi szüksége az állóképesség fejlesztésére? Látszólag semmi. Nincs szüksége rá, csak „ülőképességre” és agymunkára... (?)

Ám az agynak is szüksége van megfelelő vérellátásra, amit pedig csak egy edzett keringési rendszer biztosíthat hosszú évtizedeken át! Egy rossz vérellátású agy igencsak alulműködik, ezért aztán gazdája folyton serkentőszerekhez kénytelen fordulni. Ez egyenes út a napi többszöri kávézás, a gyakori energiaital-fogyasztás, rosszabb esetben a cigarettázás, szélsőséges esetben az amfetamin- vagy efedrintartalmú szerek szedése felé.

De nemcsak az élénkítők, a nyugtatók fogyasztóinak táborát is főként az aluledzett emberek növelik. Sokuknak mindkettőre szüksége van, mivel állandóan fáradtak és idegesek is egyszersmind.

A jó kondíció azonban képes távol tartani az efféle (sajnos hétköznapi) neurózist! Egyfelől kimutathatóan növeli az önbecsülést, ha edzettek vagyunk. Másfelől szívünk hatékonyabban pumpál, ezért kevesebbet kell vernie, és ha terhelésnek van kitéve, ennek befejeztével hamarabb megnyugszik. Az edzetlenek szíve csak úgy kalapál, ha fel kell menniük egy-két emeletet, és eközben kapkodják a levegőt; mikor fölértek, még akkor is sokáig lihegnek, és pulzusuk csak lassan tér vissza az eredeti szintre. Tehát nem bírják jól a fizikai terhelést. De szorul szóra ugyanez történik, ha pszichikai terhelésnek vannak kitéve! Sorban állás, közlekedési dugó, jegyellenőrzés: mindennapi bosszúságok, de már ezektől is felmegy bennük a pumpa. Egy vizsgától, családi veszekedéstől, állás elvesztésétől, pedig akár napokra is kikészülhetnek: vérnyomásuk az egekbe szökik, halántékuk lüktet, szívverésük egyre csak szapora marad...

Pedig nem sok kéne ahhoz, hogy másképp legyen! Csupán heti 3-4 kardió edzés. Igazán nem nagy befektetés, ha a hozamait tekintjük.

Korok és kalóriák 

Az állóképesség megszerzésének egyetlen módja a rendszeres és intenzív mozgás. És hogy miért is ennyire fontos a mozgás kondíciónk megőrzéséhez? Azért, mert minden ember genetikusan arra született, hogy mozogjon: méghozzá gyakran és kitartóan; és arra van programozva, hogy erőfeszítéssel jusson táplálékhoz. A legújabb kutatások már bizonyították: az ember azért tudott fennmaradni az evolúció során, mert képes volt kitartóan üldözni zsákmányait. Tehát sikeres vadásznak bizonyult. De milyen életmódot jelent ez? Gondoljuk meg: ősünk a vad becserkészése közben akár 1000 kalóriát is felhasznált, majd esetleg hozzájutott 30 000-hez a zsákmány révén; de sokszor előfordult az is, hogy nem kedvezett neki a vadászszerencse, és üres kézzel tért haza. Ezzel szemben egy tipikus mai "fogyasztó" kocsiba ül, és elhajt a bevásárlócentrumba. Autója ugyan használ üzemanyagot, ő maga azonban szinte semmit: a bevásárlás teljes procedúrája alig kerül többe, mint 50 kalóriájába! Eközben a felpakolt áru akár 100000 kalóriára is rúghat.

Mivel azonban ez csak a modern idők fejlett ipari országaiban van így, az emberi szervezet evolúciósan még nem tudott alkalmazkodni ehhez az új körülményhez, vagyis ahhoz, hogy fizikai erőkifejtés nélkül ilyen nagy mennyiségű és hizlaló élelemhez tudjon hozzáférni, és hogy gyakorlatilag soha ne kelljen éheznie. A belső parancs még mindig így utasít: "egyél meg mindent, amit csak látsz, ki tudja, mikor ehetsz legközelebb!" Tehát ha ételhez jutunk, eszünk; ha sok ételhez jutunk, sokat eszünk. Eredmény: túlevési és elhízási járvány.

A másik, már kárhoztatott faktor az ülő életmód. Ezzel is az a helyzet, ami a bőséges élelemmel: evolúciós értelemben nem volt időnk hozzászokni. Testünk jobban tűri a kitartó mozgást, mint a kitartó ülést. Ezért nem véletlen, hogy a legújabb becslések szerint a fejlett ipari országokban minden tizedik elhalálozásért semmi más, mint az ülő életmód felel!

A fizikai aktivitás hiánya, és ennek szövődménye, az elhízás a legrettegettebb civilizációs betegségeket idézheti elő: szívinfarktust, magas vérnyomást, érelmeszesedést, sztrókot, cukorbetegséget, idő előtti elbutulást, rákot.

Nem túlzás ezért azt mondani, hogy az állóképességi edzés ma már szó szerint életmentő szerepet tölt be. Egészségesen tartja a szívet és az érrendszert, csökkenti a magas vérnyomást; megelőzi a cukorbetegség kialakulását és olyan mozgásszervi elváltozásokat, mint például az izmok sorvadása, az ízületek kopása és a csontritkulás.

Mindezek miatt azoknak is fontos a rendszeres állóképességi edzés, akiknek nincs túlsúlyuk! Ha ülő életmódot folytatnak, rájuk is leselkedik az idő előtt kialakuló hát- és derékfájás; gerincproblémák léphetnek fel; az izmok megrövidülnek; az izom- és csontállomány fogyatkozásnak indul. A számítógép előtt való ülésnek köszönhető rossz tartás és fakó arcszín miatt pedig egyfajta "rossz kisugárzás" alakul ki, amely mind a magánéletben, mind a munkában kudarcok láncolatát indíthatja el. E kudarcok azután növelik a distressz (rossz stressz) szintjét amely, mint mondtuk, éppen az edzetlen egyént kezdi ki jobban!

"Felrobbanok, lerobbanok..."

A mai életben jellegzetesen magas kudarcszinttel kell számolni (csupán a kudarctűrő képesség terén vannak nagy egyéni különbségek); például minden valamirevaló pozícióra jól képzett emberek százai jelentkeznek, így igen nehéz álláshoz jutni és azt megtartani. Ezért rengeteg, akár a legjobb "papírokkal" rendelkező ember helyzete bizonytalan. S akkor még nem beszéltünk a család átértékelődéséről, a csökkenő házasodási és növekvő válási tendenciákról, amelyek mind hozzájárulnak az instabilitás érzéséhez.

Ilyen körülmények között óriási szerephez jut az egyén életében a jó kudarctűrő képesség, vagyis a pszichikai állóképesség. Ennek alapja és feltétele azonban a jó fizikai állóképesség!

A kudarctűrő ember a kudarc okozta stresszt kihívásként értékeli, ami még jobb teljesítményre, még keményebb próbálkozásra ösztökéli. A kihívás stressz ugyan, de nem distressz: hiányzik belőle a negatív érzelmi összetevő.

A gyenge állóképességűek, mint láttuk, a kudarcot rosszabbul viselik. Distresszt élnek át. Hogy elkerüljék a további kudarcokat, abbahagyják a próbálkozást. A feladás viszont újabb kudarc. A sorozatos distressz hatására tartósan megemelkedik a stresszhormonok szintje, létrehozva a tipikusan stressz eredetű tünetek széles skáláját, például: fejfájás, nyaki izmok merevsége, tachikardia, indokolatlan és állandó fáradtságérzés, kedvetlenség, túlzott aggodalmaskodás, gyomorpanaszok, emésztési problémák, alvászavarok. Még riasztóbb, hogy azoknál, akik körében a fenti, túlnyomórészt pszichoszomatikus jellegű tünetek előfordulnak, a pszichiátriai betegségek is jóval gyakoribbak! Ilyenek elsősorban a szorongásos kórképek, például pánik és agorafóbia, szociális fóbia, depresszió, és az ezekhez gyakran társuló alkohol-, drog- és gyógyszerfüggőségek. Ezek közül ha bármelyik is súlyossá válik, az leszázalékoláshoz, a munkaviszony elvesztéséhez vezethet.

És mindez az esetek nem kis részében megelőzhető lett volna pusztán egy hatékony állóképességi tréninggel!

Az öregedés csupán annyit jelent, hogy tudatosabban kell fiatalnak lenni!

Lássuk, mi történik azokkal, akik idejében elkezdik az edzést (noha kimondhatjuk: elkezdeni soha nem egészen késő), és rendszeresen fejlesztik állóképességüket?

Először is, ami azonnal látszik rajtuk: fittek, energikusak, kicsattannak az egészségtől. Az idő múlása mintha nem érintené őket: fiziológiai mutatóik, például szív-érrendszerük állapota alapján 10 vagy akár 20 évvel is fiatalabbak lehetnének valós koruknál. Ez persze a kinézetükön is meglátszik, senki nem mondja meg róluk, hány évesek. Elsősorban ruganyosságuk, mozgékonyságuk teszi fiatalossá őket; de kedélyük és nyitottságuk is szembeszökő. A fitt idős emberek a legritkább esetben morózusak, szigorúak, skrupulózusak vagy keserűek. Miért is? Nem csak azért, mert egészségesek... a mozgás ennél közvetlenebbül is hat a kedélyállapotra: fokozza az endorfinból, dopaminból és hasonló agyi hírvivőkből álló "boldogságkoktél" termelődését. Az endorfinhoz jutás legtermészetesebb formája a hosszan tartó állóképességi edzés. Akinek az agyi endorfinszintje alacsony, ami sok embernél alkati adottság, az hajlamos az elégedetlenségre, nyugtalanságra, és ezt persze igyekszik orvosolni. Kézre jönnek az alkohol és a nyugtatók, amelyekből hamarosan egyre többre van szükség. Pedig egy kis erőfeszítés árán, sportolással, egészséges úton is stimulálható az endorfinok termelése!

Ami a dopamint illeti, ez a jutalmazó hatású agyi hírvivő sajnos a kor előrehaladtával egyre kevésbé van jelen az agyban, ami a lelkesedésre, örömre való képesség csökkenését vonja maga után. Ezt lehet persze lecsillapodásnak, bölcsességnek is tekinteni, de sajnos nem az, ettől még senki nem lesz bölcsebb, legfeljebb közönyösebb. A dopaminszint csökkenése az oka ezen kívül a nehézkes mozgásnak, reszketésnek, kifejezéstelen lárvaarcnak és lehangoltságnak; az e tünetek súlyos formáival jellemezhető Parkinson-kórt pedig a dopamintermelő sejtek pusztulása okozza.

Mit tehetünk "fiatalos" örömképességünk megőrzése érdekében? Egyszerű: stimuláljuk agyunk jutalmazó pályáit! Ehhez a legjobbak a viszonylag intenzív mozgásformák (de azért maradjunk a saját határainkon belül...), illetve az olyan sportok, amelyekhez még nem szoktunk hozzá. Az újdonság, a kihívás, az akadályok leküzdésének öröme: ezek adnak lökést agyi dopamin termelésünknek! A gyors öregedés melegágya a szokásokhoz való ragaszkodás: ugyanaz az uszoda a hét ugyanazon napjain, ugyanaz az "öreges" tempójú mellúszás (persze kitartott fejjel), ugyanabban a (hasonló korú) társaságban... Nem az úszást kárhoztatom, hisz az az egyik legjobb állóképességi sport lehetne, hanem az "öregszereppel" való azonosulást, amelyet a kutatások szerint sajnos a társadalmi sztereotípiák is elősegítenek.

Naprakész, holnapra kész...

Ma, az információs forradalom korában a legfőbb kihívás (és nemcsak az időseknek), hogy nyomon tudjuk követni az egyre gyorsabb technikai, tudományos stb. fejlődést. Aki nem jár a változások nyomában, az könyörtelenül elszigetelődik, lemarad; nagyszülőként például nem tud kapcsolatot tartani távol élő leszármazottaival (akik már csak emailben érintkeznek szívesen)...

Ezért tehát mindannyiunknak nagyon rugalmas, gyorsan reagáló, nagy kapacitású, ráadásul akármilyen életkorban "fiatalos" agyra van szükségünk! Állandóan felül kell tudnunk írni meglévő gondolkodási és életmódbeli szokásainkat; fel kell tudnunk számolni régi, beidegzett mentális útvonalainkat, hogy helyettük újakat építsünk. 

Jakabffy Zsófia

Az első ezeréves ember- Az örök ifjúság megkísértése

IPM, 2007. Január 

Saint Germain gróf kocsisától egyszer megkérdezték:
– Igaz, hogy urad már elmúlt 400 éves?
– Nem tudom – felelte amaz –, jómagam csak 130 éve szolgálok mellette.
Saint Germain éveinek számáról a legkülönösebb legendák keringtek. Egy bizonyos Gergy grófnő – akinél Casanova is megismerkedett vele – azt mesélte, hogy már 1758-ban, tehát 50 évvel azelőtt is találkozott a gróffal, ugyanolyan formában. Maga a gróf, ha a koráról volt szó, „szeretetreméltó ravaszsággal mosolygott… oly módon tudta megcáfolni a róla szóló legendákat, hogy többé már senki sem kételkedhetett valódiságukban. ’Néha azzal szórakozom, hogy nem elhitetem, éltem a régi korokban, hanem csak hagyom, hogy elhiggyék’ – mondotta egyszer Madame Pompadournak, máskor azonban – éppen Casanova jelenlétében – beszéd közben úgy mellékesen érintette azt a körülményt, mikor ő a tridenti zsinat atyáival ebédelt.” (Fenyő Miksa: Casanova). Arról, hogy már 300 éves is elmúlt, éppoly természetességgel beszélt, mint arról, hogy birtokában van a panacea, az egyetemes gyógyír; vagy hogy „a természettel azt tesz, amit akar, gyémántokat olvaszt, tíz-tizenkét darab gyémántból egy nagyobbat állít elő, kristálytiszta fényűt, amelynek súlya semmivel sem kisebb”. Minderről úgy szólt, mint csekélységről, ami zavarba ejtette azokat, akik hatásvadászatot vagy szélhámosságot gyanítottak nála – mint ahogy az is, hogy ismeretlen eredetű gazdagsága dacára aszketikusan élt.

Az örök ifjúság, a halhatatlanság esetében – leszámítva az utóbbi 10-20 évet – azt lehet mondani, szinte kivétel nélkül a mágiába és az okkultizmusba ütközünk. Nyugaton és keleten egyaránt. Az örök ifjúság fogalma elválaszthatatlan a többi természetfeletti vonatkozástól, s nem is mindig a fő cél, habár az egyik legtipikusabb. A lényeg inkább a természet által megszabott korlátok áthágása. Ide tartozik az aranycsinálás; vagy a teremtményi státusz, mint végzet meghaladási kísérlete; végül a titkosság: nagyon sokszor nem írták le, vagy csak körülírták a lényeget, amelynek csak néhányan voltak birtokában – a kiválasztottak. Noha az ilyen irányzatok a legjobb táptalajai a szélhámosságnak, maguk az ún. okkultisták nem szemfényvesztők, sokkal inkább kísérletezők, akiket a reális eredmény érdekli. A két típust nem moshatjuk össze; ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni egy-egy konkrét személyről, hogy szélhámosról volt-e. Csak valószínűsíteni lehet.

Az egyik fő vonulat, amelyben az örök ifjúság mint lehetőség megjelenik, az alkimistáké, akik közé Saint-Germain is tartozott. Hogy az alkímiát megértsük, az analogikus gondolkodást kell segítségül hívnunk. Mert azokat a komplikált műveleteket, amelyeket az anyag transzmutációja során vittek véghez, ugyanígy lehet alkalmazni bármire, ami átalakítható, magára az emberi testre is. A lényeg: a kevésbé nemesből előállítani a nemeset. A múlandóból a maradandót. Az analógia alapján érthető az is, miért gondolták, hogy a fémek átalakítása során nyert tinktúrák valamelyikét fogyasztva, szert tehetnek az örök ifjúságra…

A második fő vonulatnak a jógát tekinthetjük. Ennek egyik alapgondolata a testben egy szunnyadó erő feltételezése; ez leggyakrabban az ún. kígyóerő (Kundalini) formájában jelenik meg, amelyet összpontosítás és légzési technikák segítségével ébresztenek fel. A folyamatot intenzív hő- és egyéb érzetek kísérik, főként a hátgerincben, amelyen át az erő felemelkedik. A gyakorlatok alapvető célja a mélyreható és tartós változás a tudatban, s nem a megfiatalodás. A jóga elsősorban nem az egészségre és a fiatalságra irányul. Emellett a jóga gondolatrendszerében szinte magától értetődő a megfiatalodás lehetősége. Ahogy más természetfeletti vagy annak tetsző képességeké is. A látszólag fiziológiai műveletek, mint a légzés visszatartása, vagy a jellegzetes pozitúrák, nem közvetlenül a testre irányulnak, hanem például a testben feltételezett erőkre és erőközpontokra (Csakrákra), amelyeknek ugyan vannak fizikai megfelelőik, de maguk elsősorban nem fizikaiak. Az ezekre való összpontosított figyelem révén a testérzések tudatosítása és a testi folyamatok feletti irányítás rendkívüli mértékben fejleszthető. A jógi többé-kevésbé képessé válhat arra, hogy visszatartsa, szinte „felfüggessze” légzését; hogy lelassítsa, vagy egyes források szerint átmenetileg megállítsa szívműködését. Nehéz határt vonni a reális lehetőségek és a fantázia, vagy illúziókeltés között; és ez vonatkozik a magát irracionálisan magas korúnak hirdető – vagy tanítványainak ilyet ígérő – jógikra is. A szkeptikus könnyen elutasítja a jógát a maga egészében, a hihetetlen állítások miatt; a hiszékeny csodaváró ellenkezőleg, mindenre vevő. Utóbbit alaposan ki is használják a jógával visszaélő szerencsevadászok, akik sokszor bűvészi és hipnotikus képességükkel visszaélve, akár azt is elhitetik, hogy amit a tanítvány lát, az több méter magasságban való levitáció...

Mindezek ellenére érdemes észrevenni a jógában azokat az elemeket, amelyek mind a szellemi képességek, mind a testi egészség fejlesztése terén egyedülálló értéket hordoznak – s épp ezek azok is egyben, amelyek révén lehetségessé válhat a fiatalkori kondíció megőrzése.

A jóga ötvözete olyan gyakorlatoknak és előírásoknak, melyek eredményessége akár a tudomány által is igazolható; és az említett „rejtett erőkkel” való manipulációknak. Az előbbiekhez tartozik a test izmait megnyújtó és a testérzékelést tökéletesítő ászanák (testhelyzetek) gyakorlása; továbbá a lassultság és elmélyült figyelem a légzés, az evés és az ivás terén. Mindezek igazolhatók: ezek során egy olyan lassabb ritmusra áll át a szervezet, amely egyfelől az idegrendszert teszi nyugodtabbá és stresszmentesebbé, másfelől az anyagcserét fogja vissza. Amint majd látni fogjuk: mindkettő valóban hozzájárul az öregedés késleltetéséhez. – És a túlzó állítások az erőközpontok és a halhatatlanság kapcsolatáról? Ezeknek is megvan a maguk szerepe: segítik az önszuggesztiót. Erről pedig újabban már bizonyos, hogy növelheti a valóban működő eljárások hatékonyságát; sőt, hatékonnyá tehet olyan műveleteket is, amelyek nélküle nem érnének semmit. Bizonyos azonban, hogy az önszuggesztióra nemcsak a „lélek”, hanem a test vegetatív folyamatai is válaszolnak. Lehet így előidézni fájdalmat vagy érzéketlenséget, katalepsziás izommerevséget vagy ellazulást, hideget vagy meleget – és akár az erő és energia érzését. Utóbbival már el is jutottunk egyfajta megfiatalodáshoz. Mint Brown Secard, az egykor híres párizsi neurológus.

Bizarr őssejtések 

1889. május 31-én Párizsban, a Francia Biológiai Társaság egyik ülésén a 72 éves Brown Secard beszámolt arról, hogy sikerült megfiatalodnia. Méghozzá attól, hogy bőre alá állati herekivonatot fecskendezett. Ennek eredményeként újra megnőtt az étvágya, testi ereje megújult, szellemi frissessége visszatért.

Secard bejelentésével megszületik az új tudomány, a gerontológia, amely mai formájában az idősödés folyamatát kutatja. Azt a folyamatot, amely azután Brown Secardnál is tovább haladt – a kezdeti sikerek ugyanis átmenetinek bizonyultak. Feltételezhetjük, hogy itt is nagyban besegített az önszuggesztió, amelynek az is táptalajt adhatott, hogy egy hasonló jellegű kísérlet korábban már sikeres volt. Állítólag.

Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Monsieur Berthold, nem tudni, mitől vezérelve, kiherélt egy kakast, majd a heréjét visszavarrta a kakas testén egy másik helyre – lényeg, hogy az így nem vált kappanná, hanem kakas maradt.

Brown Secard után a stafétát az osztrák Steinach és az orosz Voronoff vette át. Először öreg állatokon kísérleteztek, melyekbe fiatal állatok heréit ültették be; az eredmény: látványos megfiatalodás. Ezen felbátorodva, Voronoff azután emberszabású majmok heréit ültette át férfiakba. Ám ezúttal csak átmeneti javulást ért el – ha egyáltalán…

Ami az eljárás mögötti gondolatot illeti, ez lényegében a mai kutatások szerint is megállja a helyét… Az ivarsejtek ugyanis tényleg különlegesek abból a szempontból, hogy végtelenül képesek osztódni. Nem úgy, mint a testi sejtek. Funkciójuk elvileg az élet nemzedékről nemzedékre való átadása. De miért ne lehetne másra is használni őket – például egy öregedő szervezet megújítására?

Keleti visszatartások

A keleti taoisták is ezen a nyomvonalon indultak el. Az általuk kidolgozott hosszú élet rítusokhoz azonban nem szükséges import anyag, elegendő a saját – feltéve, hogy valaki meg tudja azt őrizni. A test tehát – akárcsak a jóga szerint – önmagában hordozza a megújító erőt, ezt azonban fel kell ébreszteni. És mint ahogy az erre alkalmas jógagyakorlatok, a taoista szexuális rítusok is ezt célozzák. Lényegében a szexus erejét mint „hiperfizikait” tételezik, amely a testet úgy alakítja át és eleveníti meg, ahogyan a tűz megolvasztja a fémet. Ezek alapján egyfajta „belső alkímiáról” is beszélhetünk.

A taoizmus „panteonjában” a halhatatlanság eszményét testesíti meg az időszámítás előtti III. évezredben élt Huangdi, a Sárga Császár, aki a földiek közül elsőként emelkedett „egy sárkány hátán” a halhatatlanok közé. Miután az Egyszerű Hölgytől, a Sötétbőrű Hölgytől és a Kiválasztott Hölgytől beavatást nyert a szerelem művészetébe, azt mondják, „ezerkétszáz nővel hált, és halhatatlan lett.”

A megfiatalodás és a halhatatlanság kulcsa tehát: „a férfiúi mag kibocsátása nélkül sok fiatal nővel egyesülni.” Magas művészi fokra emelt, de személytelen szexuális rítusról van szó, mely sokkal direktebben irányul a megfiatalodásra, mint a jóga. Nagy hangsúlyt helyeznek az újdonságra – vagy azért, hogy így tartsák fenn a szükséges intenzitást, vagy azért, hogy így nyerjenek minél több jin (női) esszenciát…

Nyugati megszorítások 

Descartes, a 17. századi matematikus és filozófus, követelte, hogy a tudomány találjon már végre „gyógyírt az öregedésre” – méghozzá úgy, hogy az emberre, mint afféle gépre, alkalmazzák a mechanika törvényeit. Ez ridegen hangozhat, az emberi szervezetnek azonban tényleg van egy közös tulajdonsága a gépekkel: az oxidáció. A gépek számára ez rozsdásodást jelent, a mi szervezetünk számára – öregedést.

Az oxigén életfeltételünk és energiaforrásunk – de meg is károsít bennünket. Szükségünk van rá ahhoz, hogy az elfogyasztott táplálékot lebontsuk: ebből nyerjük az energiát. E folyamat során keletkeznek a sokat kárhoztatott szabad gyökök, amelyek elektronokat lopnak el testünk fehérjéitől és a genetikai információt hordozó DNS-től. Ez az „oxidatív stressz” DNS-károsodást, mutációt is előidézhet, ezért számos nyavalyáért és magáért az öregedésért is felelősségre vonható.

Miután ez néhány évtizede kiderült, kezdetét vette a nagy „gyökfogócska”. Úgy találták, aki sok színes zöldséget és gyümölcsöt eszik, melyek a legtöbb antioxidánst (A, C, E vitamint, szelént, stb.) tartalmazzák, az egészségesebb és tovább él. Ugyanez létezik étcsoki és vörösbor verzióban is, ezek antioxidánsai a flavonoidok – mértékkel élve velük, ezek is hasznosak. Mindebből logikusan úgy gondolták, hogy ezen anyagok szintetikus megfelelői – kellően nagy dózisban – a lehető legjobbat teszik majd szervezetünkkel. Csakhogy erre nincs bizonyíték. Sőt, még az a lehetőség is felmerült, hogy gyengítik a szervezet saját képességét arra, hogy megküzdjön a gyökökkel. Ennek ellenére milliók szedik ma is az antioxidánsokat.
A másik út magának az oxidációnak a lassítása. Mivel szabad gyökök a tápanyagok lebontásakor keletkeznek, ha kevesebb a tápanyag, kevesebb a szabad gyök is. A lényeg egy olyan étrendi megszorítás, amely állandó enyhe éhségérzetet tart fenn – és ez nem elhanyagolható faktor, mivel az éhség aktivál egy „életmeghosszabbító” gént (sir2), amely a szervezetet zsírtartalékai felszabadítására készteti.

Hiába a számtalan „fiatalító” szer és kúra, a tudósok azt állítják, egyelőre a kalóriamegszorítás az egyetlen olyan módszer, amelynek hatására vannak bizonyítékok. – A szokásosnál 30-40 százalékkal alacsonyabb kalórián tartott egerek élettartama kitolódik (maximális élethosszuk 39 hónapról 56-ra nő). Fontos megjegyezni, hogy az állatok csak alultápláltak, de nem rosszul tápláltak, mivel sok vitaminhoz és ásványi anyaghoz jutnak. Így aztán nemcsak hosszú életűek, hanem az öregedéssel kapcsolatos betegségeket – mint a cukorbaj és a rák – is elkerülik őket. Valójában a fiatalságuk hosszabbodik meg, és nem az öregségük. Egyetlen szépséghiba, hogy némelyikük elveszíti szaporodóképességét...

A kalóriamegvonás nemcsak állatoknál és nemcsak a laborban működik. Az Okinawa szigeti japánok arról híresek, hogy 40-szer valószínűbben érik meg a 100 éves kort, mint más japán szigetek lakói (továbbá, náluk is ritkább a cukorbetegség és a rák). Sokféle magyarázat született már erre, még olyan is, amely lassú életritmusukat, úgymond „lustaságukat” állítja előtérbe: „amit ma megtehetsz, azt megteheted holnap is”. Ebben is lehet valami, hiszen így elkerülik az öregedést siettető egyik fő tényezőt, a stresszt. Még valószínűbb azonban, hogy magas korukért az étrendjük felelős. Kalóriafogyasztásuk nagyjából 70 százalékkal alacsonyabb más japánokéhoz képest, és sok gyümölcsöt, zöldséget, telítetlen zsírsavat esznek.

Sikerrel jártak az emberekkel végzett kontrollált vizsgálatok is. Leonie Heilbronn és kutatócsoportja (Louisianai Egyetem) félszáz túlsúlyos, de egészséges kísérleti személynél próbált ki különféle étrendeket és mozgásprogramokat. Az eredmények azt mutatták, hogy az extrém diéta – illetve a mérsékelt, de mozgással kiegészített diéta is – csökkenti a testhőmérsékletet és az inzulinszintet. S tudható, azoknál, akik magas kort érnek meg, ez a két faktor szinte mindig jelen van. Diétával vagy anélkül…

A szupercentenáriusok receptjei 

Inkább anélkül? Valami ugyanis azt súgja: akik megérik a 100 évet, talán nem is koplalnak olyan nagyon. Talán tudnak valami jobbat ennél. Sokszor ezek az aggok még finoman kérkednek is azzal – midőn a hosszú élet titkát tudakolják tőlük –, hogy életmódjuk nem épp mintaszerű. A hosszú élet titka volt már így a sokat idézett „No sport”, vagy a fehérorosz Hanna Barisevics által javallt disznóhús-csemegeuborka-vodka; de előszeretettel kerülnek elő más szeszes italok is: a 122 évet megért Jeanne Louise Calment a napi egy pohár portóira esküdött, a japán Kamato Hongo a zöld teára és a borra; a 113 éves angliai ex-korelnök, Lucy Victoria d’Abreu pedig a gyömbér mellett a brandyre. – Mindebből a tudomány annyit igazol, hogy némi vörösbor még belefér egy fiatalító csodaétrendbe. És talán az is igaz, hogy nem árt kicsit lazán – azaz fiatalosan – kezelni az életet és magukat a fiatalító előírásokat is. Humorral öregedni – nehogy magunk váljunk nevetségessé, ha nem épp szánalmassá.

Látva az egyre szaporodó lárva- és múmiaszerű arcokat, melyek ráncos, foltos kezekre támaszkodnak, konstatálhatjuk, a plasztikai műtétek általi kamuflázs ritkán sikerül tökéletesen. (Ha esetleg a címlapokon látott, tinédzsernek tetsző 40-es sztártól illúzióink támadnának, gondoljuk meg, a mai számítógépes retusálási trükkök mellett még csak nem is sejthetjük, ki milyen a valóságban.) Maga a szervezet, amely a kifeszített izmok és bőr mögött rejlik, megmarad öregnek. Minden sejtben ott ketyeg a genetikai óra, és minden sejt magán hordja az eltelt évek kitörölhetetlen nyomát. Elsősorban a telomérák formájában.

Biológiai és kronológiai életkor 

A teloméra, pontosabban a DNS-szálak teloméra régiója, úgy képzelhető el, mint a cipőfűzők végén a műanyag borítás. Örökítőanyagot nem tartalmaz, funkciója a DNS védelme a károsodástól, elsősorban sejtosztódás során – ő maga azonban minden egyes osztódásakor kopik, rövidül egy kicsit. Így megy ez kb. 50 osztódásig, ezután a teloméra már annyira elnyűtté válik, hogy nem jelentenek többé védelmet, a DNS-szálak kirojtosodnak, a sejt génkészlete sérül, nem osztódik tovább – majd bekövetkezik a sejthalál.

Nem tudni, miért – valószínűleg az öröklés miatt –, egyesek hosszabb telomérákkal születnek, mint mások; nekik nyolcszor kisebb az esélyük egy halálos kimenetelű fertőzésre, és háromszor kisebb egy végzetes szívinfarktusra. Hacsak nem teszi tönkre idő előtt a teloméráikat a stressz, vagy ők maguk nem rövidítik meg azokat életmódjukkal.

E kutatások ismét azt támasztják alá, hogy a bőséges étkezés nem vezet hosszú élethez: ugyanis azok, akik elhízottak, a telomérákban mért biológiai életkor alapján 7,4 évvel öregebbek, mint a kronológiai életkoruk. A láncdohányosok, ha már több évtizede dohányoztak, még ennél is többet, 8,8 évet adhatnak hozzá a korukhoz. A legrosszabb helyzetben sajnos azok vannak, akik folyamatosan erős stresszhatás alatt állnak, például gyógyíthatatlan beteget ápolnak: ez 10 évet koptat el a teloméráikon.

Ez utóbbi alátámaszt egy további eredményt is, miszerint az olyan stresszcsökkentő módszerek, mint a meditáció, vagy a jóga, miért fiatalítanak. Az 5 éve rendszeresen meditálók – rímelve az előbbiekre – legalább 10 év mínuszt írhatnak fel maguknak.

Telomerázok

Nem minden sejtre jellemző azonban, hogy csak 50 osztódásra képesek. Vannak olyan sejtek is, amelyeknek a telomérái osztódás után sem rövidülnek, mint amilyenek az ősivarsejtek, az embrionális őssejtek és felnőtteknél a csontvelői őssejtek. Ezekben egy telomeráz nevű enzim állandóan helyreállítja a telomérákat, így a DNS szálak nem rövidülnek. A telomeráz-működés azonban az egyedfejlődés egy pontján abbamarad. Testi sejtjeinkben a telomeráz gének ugyan ott vannak, de kikapcsolt állapotban.

Nem így az ivarsejtjeinkben. Ezért az a végzetünk, hogy génjeink halhatatlanságát szolgáljuk, miközben magunk meghalunk. Testünk úgymond csak „túlélőgép” a génjeink számára. Ha továbbadtuk őket, túladhatnak rajta, azaz átengedhetik az öregedésnek, a betegségeknek és a halálnak. Nem véletlenül aposztrofálta Dawkins a géneket „önzőknek”…

De ott vannak a telomerázok más önző sejtekben is, mint a rákos sejtekben, melyek szintén a végtelenségig tudnak osztódni. A telomerázok ezért fontos célpontot jelentenek a rákkutatásban. Kikapcsolásukkal a rák növekedése megállítható lenne; s a rák kiküszöbölésével elhárulna a fő akadály a megfiatalodás útjából…
A másik oldalon, a testi szövetek öregedéssel járó sorvadását – mint amilyen az izomzat és az agyi állomány csökkenése – megállíthatnánk a telomeráz-gének bekapcsolásával. Ezzel kapcsolatban is elkezdődtek már a kísérletek. Amerikai kutatóknak laboratóriumi körülmények közt telomerázzal sikerült levágott telomérákat visszanöveszteni fiatalkori hosszúságukra. – A labortól az alkalmazásig azonban még hosszú az út. Aki mégis fiatalodni szeretne, de rögtön, minden erőfeszítés nélkül, annak viszont már rendelkezésére áll az új „elixír”: a növekedési hormon.

Növekedési hormonok

Edmund Chein doktor eredetileg olyan páciensekkel foglalkozott, akiknek hormonfunkciói sérülések következtében károsodtak. Eközben lett figyelmes arra, hogy a hormonok pótlása „újjáépítő” hatást gyakorolt az izmokra, a csonttömegre, a bőrre és más szervekre is. Elkezdte tanulmányozni az idevágó irodalmat, s ekkor találkozott az alábbi 1990-es kísérlettel, amely későbbi hormonterápiás módszerének alapja lett.

Daniel Rudman (Wisconsin Egyetem) 60 és 80 év közti férfiakon próbált ki egy 6 hónapos növekedésihormon-kúrát. Az eredmények látványosak voltak: a férfiak izomtömege átlagosan 8,8 százalékkal nőtt; testzsírjuk 15 százalékkal csökkent, bőrük kisimult, ráncaik eltűntek. Chein először önmagán kísérletezett, a következő eredményekkel: fél év alatt – minden életmód-változtatás nélkül – koleszterinszintje normalizálódott, mellkasi fájdalma megszűnt, súlyfeleslegétől megszabadult.
Ma már tömegesen zarándokolnak a megifjodni vágyók – köztük nem kevés hollywoodi sztár is – a Palm Springsi Életmeghosszabbító Intézetbe, hogy doktor Chein hormonkoktéljától újra úgy érezzék magukat, mint 25 évesen. Esküsznek rá: kerül, amibe kerül.

Sokáig a hosszú élet egy „szuperszelektíven hosszanélő” genetikai arisztokrácia kiváltsága volt – ez azonban gyökeresen megváltozhat: helyükbe léphetnek a szupergazdagok, akik megvehetik maguknak saját fiatalságukat. Akár ma, növekedési hormonok, akár majdan, telomerázok formájában.
De lehet, hogy a kezeléseknek más áruk is van. Egyelőre senki nem tudja átlátni az összes hosszú távú hatását annak, hogy ilyen komolyan beleavatkoznak az élet természetes „hanyatlásába”. A fiatalító eljárások a sejteket folyamatos megújulásra, szaporodásra ösztönzik, és ez sajnos a rák veszélyét is magával hozza. Ugyanez igaz a harmadik fő irányra, amely az őssejteket használná fel a szervezet regenerálására.

Őssejt, az élet forrása 

Ha egy öreg egér vérkeringését összekapcsolják egy fiataléval, az öreg egér gyorsabban gyógyul, például sérült izmai gyorsabban regenerálódnak. Az ezt kimutató Thomas Rando (Stanford Egyetem) szerint a titok nyitja a vérben lévő őssejtekben rejlik…

Életünk kezdetén egyetlen megtermékenyített sejt vagyunk. Ez a sejt osztódik, és a keletkező sejtek fokozatosan specializálódnak, különféle feladatokat ellátó szerveket alkotva. Nos, ha egyetlen sejt képes szívvé, májjá, izommá, aggyá válni – akkor nem történhetne-e meg ez újból és újból? Például akkor, ha egyik szervünk olyan károsodást szenved, amelyet ma visszafordíthatatlannak tartunk: amilyen például az izomsorvadás vagy az agyi állomány pusztulásával járó Alzheimer-kór. Nem lehetne-e pótolni az elhalt sejteket és szöveteket olyan sejtek segítségével, amilyenekből valaha létrejöttek? Sőt: nem lehetne akár vadonatúj szerveket előállítani ily módon? – Ez a perspektíva áll az őssejt-kutatás előtt, amely ma – a párizsi genetikust, Axel Khant idézve – „az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos kalandja”.

Őssejtek nemcsak a magzat és az újszülött szervezetében vannak, hanem a felnőttében is, sőt annak minden szövetében. Ezek az őssejtek ugyan már nem olyanok, mint az embrionálisak, de mégsem hordozzák magukon a felnőtt testi sejtek jellegzetességeit. Mintegy lebegnek az embrionális és a felnőtt állapot között. Feladatuk: folyamatosan regenerálni azt a szövetet, amelyhez tartoznak. Minél öregebb az ember, annál kevesebb lesz az őssejtje, így annál lassabban jönnek helyre a sérülései. Ha azonban sikerülne őssejteket előállítani és a szervezetbe bejuttatni, akkor regenerálódási képessége újra a régi lehetne…
De honnan vegyük őket? Ilyen célra létrehozott, vagy „fölösleges” – például a lombikprogram során szám felett keletkező – embriókból? Nem oda jutnánk ezzel vissza, hogy fiatal egyedeket áldozunk fel a megifjodás oltárán? A kérdésről máig nincs megegyezés. Vannak kutatók, akik az embriókat klónoznák, hogy majdan a beteget a saját sejtjeivel gyógyítsák. És ez a kollektív képzeletben a legőrültebb fantazmákat táplálja: örök élet, eugenizmus, teremtés, klónok hadserege…
Nem beszélve arról az aggasztó lehetőségről, hogy a felnőtt szervezetbe ültetett embrionális őssejtek egy speciálisan agresszív ráktípust, ún. teratómát alakíthatnak ki.
Van azonban egy eljárás, amely felkelti annak reményét, hogy nem kell embriókat felhasználni. Catherine Verfaillie (Minnesota Egyetem, USA) felnőtt szervezet őssejtjeit alakította át embrionálisakká. Vagyis olyan plasztikus sejtekké, amelyekből képződhet izom, porc, csont, máj és különböző típusú idegsejtek. Egyelőre úgy tűnik, az így nyert őssejtek nem idéznek elő rákos folyamatokat, csupán megújítják azt a szövetet, amelybe beültették.
A másik – 2004. óta Magyarországon is gyakorlatban lévő – megoldás, hogy az újszülött köldökzsinórjából vesznek mintegy 20-200 milliliter, őssejtekben gazdag vért, amelyet azután lefagyasztva tárolnak. Ha pedig az egyén a későbbiekben szöveti károsodást szenved, saját őssejtjeit juttatják vissza szervezetébe.
S eljöhet egyszer az idő, amikor sejteket, szöveteket és szerveket állítanak elő az őssejtekből – rendelésre… Lehet, hogy a 2000-es évek majdan úgy szerepelnek az emberiség történetében, mint amikor megtettük az első lépést a halhatatlanság felé vezető úton? – Addig is azonban, ki kell iktatni a genetikai károsodásokat és a rákot, például génterápiával. Ekkor már nem lesz akadálya annak, hogy a sejtek szaporodóképességét – telomerázokkal, hormonokkal vagy őssejtekkel – visszaállítsák fiatalkori szintre. A fiatalodás ettől kezdve válhat komolyan vehető lehetőséggé. A futurológusok azonban már ma is számolnak vele.

„Nem tervezem a megöregedést és a meghalást”

Az idézet a futurológus Ray Kurzweil-tól (Wellesley Műszaki Egyetem, Massachusetts) származik, aki az öregedést már nem tartja többnek mérnöki problémánál, mely hamarosan megoldható lesz, miáltal a természetes halál is eltűnik úgy a XXI. század végére. A jóslat a géntechnológia ugrásszerű fejlődésén alapul, mely a XX. század végi információs technológiai forradalomra emlékeztet. A fejlődés ütemét mutatja, hogy míg a HIV vírus meghatározása 15 évet vett igénybe, a SARS (Súlyos Akut Légzési Szindróma) vírusé már csak egy hónapot. Történelmi fordulóponton állunk: eddigi technológiai fejlesztéseinkkel környezetüket alakítottuk; mostantól elménk, anyagcserénk, személyiségünk megváltoztatása a cél; s hogy tönkrement szerveinket lecserélve, elsorvadt agyi pályáinkat újjáépítve akár 150 évig éljünk.
Vagy még tovább? Aubrey de Grey cambridge-i professzor szerint „hatvan körül lehet ma az első ezeréves ember”. Azt hihetnénk, hogy a 43 éves kutató a szüleit óhajtaná életben tartani ennyi ideig, csakhogy hőn szeretett felesége az, aki most éppen 63-ik életévében jár… A számítástudósból lett genetikus-biogerontológus nézetei felidézhetik a transzhumanistákéit: akik úgy képzelik, egyszer – nem is túl sokára – meghaladjuk az emberi állapotot. De milyen alapon is lehet ilyen vagy olyan jóslásokba bocsátkozni?

Hisz amikor a futurológusok belenéznek kristálygömbjeikbe, az eredmények makacsul megbízhatatlanok… Néhány dolgot leszámítva. Azt például, hogy a következő évtizedek technológiai fejlődésére nem lehet a korábbi fejlődés léptékét alkalmazni. A folyamat nem lineáris, hanem exponenciális, és a fejlődés ma rendkívüli mértékben felgyorsul. Akkor mégis mire számíthatunk – lássuk, hogyan festette le a jövőt Graham Lawton idén májusban, a New Scientistben – Enhanced Humans, Being Humans címen:
„2050-ben Peter Schwartz [Amerikában ismert tanácsadó] eldönti, mit is tegyen élete hátralévő részében. Már két sikeres karriert tudhat maga mögött, s szeretne még egyet, mielőtt meghal – amire nagyjából 50 év múlva számít. Akkor 150 év körül lesz, ami nem rossz egy baby boomer számára, de fiának, aki most 60 éves, még hosszabb életet tervez. Az a világ, amelyben Peter Schwartz él, merőben más, mint amelyben felnőtt. Az ipari és információs korszak immár történelem, melyet elsöpört az élettudományoknak az ezredforduló körül kezdődött forradalma. Schwartzot meglepően egészséges, boldog, gazdag és hosszú életű emberek veszik körül. Sokan felülmúlták velük született képességeiket: érzékeik és emlékezetük élesebb, intelligenciájuk magasabb. Az öregedés rendkívül lelassult: 100 évesek 50-nek néznek ki, 60 évesek 30-nak. Néhányan már most is 120 évnél tovább élnek, de a hosszú élet rekordok minduntalan megdőlnek. A betegség teljesen a múlté. A genetikailag tervezett babák megszokottak: néhányan már eleve olyan kiválasztott vonásokkal születnek, melyeket majd tovább is adhatnak…
Schwartz úrnak nem szokása a levegőbe beszélni: 2006. reális világában üzletember és „szcenárió tervező”, afféle „szuper-tanácsadó”, aki egészségipari mágnásoknak ad tippeket az élet meghosszabbításában rejlő üzleti lehetőségekkel kapcsolatban”.
Noha mindez úgy hangzik, mint egy techno-utópista fantázia – mely éppoly légből kapott, mint az olyan 1950-es jóslatok, hogy az ezredfordulóra holdvárosokban fogunk lakni, vagy tablettákat eszünk étel helyett –, a benne megfogalmazott fejlődésbeli kilátások komoly kutatásokon alapulnak.
Mindennek ellenére, „elementáris erővel sulykolják belénk a halál tudomásulvételét” – ahogy Aubrey de Grey mondja. Berendezkedtünk arra, hogy „a pillanatnak éljünk, mivel hamarosan úgyis meghalunk. Annak tudata azonban, hogy még legalább száz év áll előttünk, sokkal felelősségteljesebbé tehet minket – egymás és szülőbolygónk iránt is.”

Jakabffy Zsófia

A fiatalság ABC-je

Fittség, 2006. május 

Az egyik monda szerint Aphrodité, a szépség és szerelem istennője, Ciprus szigeténél emelkedett ki a tengerből, egy sziklánál, melyet Aphrodité sziklájának neveznek.Úgy tartották, hogy aki ezt a sziklát körbeússza, örökre fiatal marad...
Mielőtt azt hinnénk, az antikvitásban mindenki csak a csodákban reménykedett, ellenpéldaként idézzük fel Hippokratész tanítását, amely szerint a fiatalság titka az egészséges táplálkozás, a mozgás és a lelki egészség. Nos, a mai kutatások szerint a görög orvosnak mindhárom szempontból igaza volt. Persze ezek általános megállapítások, mert azt még nem tudjuk meg belőlük, mi is az, ami egészséges, és abból mennyit kell ennünk; továbbá, milyen fajta mozgás tesz fiatalabbá? Mára mindezekről egyre körvonalazottabb és konkrétabb ismeretek állnak rendelkezésünkre, így egyre célzottabban tudjuk szervezetünket fiatalodásra, megújulásra késztetni.

10 évet fiatalodtál... 

Milyen szívesen hallják ezt a mondatot az emberek, bizonyos kor elmúltával! Olyan nehéz lenne ezt elérni? Nem... de azért vigyázzunk, nehogy a csodavárás hibájába essünk, akár az Aphrodité sziklájához látogatók. Tény, hogy agyunk mélyén ott rejlik a csodákban való hit: az egyikünk kevésbé, a másikunk jobban, de elhiszi, ha azt hallja: elegendő egy kapszulát bevennie minden áldott nap, vagy 5 tornagyakorlatot, illetve "rítust" elvégeznie reggelente vagy estelente (mindig ugyanazokat), és hírből sem ismeri majd az öregséget, betegséget. Mások pedig arra hajlanak, hogy a lélek mindenhatóságában higgyenek: mondd el százszor naponta, "fiatal vagyok", "napról napra, minden szempontból egyre jobban és jobban érzem magam", és ez automatikusan így is lesz. Azután jöhet a szokásos marhapörkölt tejfölös galuskával és a többórás esti TV-zés, Internetezés, nassolással vagy sörözéssel egybekötve, természetesen. Így aztán a csoda is elmarad. A hit azonban fenntartható: porosodó mérleg, rosszul megvilágított tükör, karcsúsító, sötét sátor-ruhák, önmanipuláló ideológiák által támogatva, akár éveken, évtizedeken át. Sokan arról is meg vannak győződve, hogy többé-kevésbé egészségesen élnek... Például, beveszik kedvenc táplálék-kiegészítőjüket. Vagy hetente elmennek teniszezni. Vagy nem tesznek semmit, de beszélnek a helyes életmódról és a sportról. Mindez azonban kevés. Erősebb áramlat, amely az öregedés felé visz, mintsem hogy ilyen egyszerű lenne sodrásának feltartóztatása. A fiatalság, egészség megőrzéséhez teljes életmód-váltásra, nagyfokú odafigyelésre van szükség. Hogy ki engedheti ezt meg magának? Az újabb és újabb csodaszereket nem sokan. A helyes életmódot, megfelelő ismeretek talaján, szinte mindannyian! Ehhez ugyanis nincs szükség többre, mint az árnyaltan értelmezett hippokratészi tanításra. Azt a hatást ugyanis, amelyet a csodaszerek idéznek elő, "természetes" úton is elérhetjük...

A fiatalító növekedési hormon 

Mára a tudósok állítólag képesek sejteket fiatalítani, igaz, egyelőre laboratóriumi körülmények között. Ami az állati és emberi szervezetek megfiatalítását illeti, szintén folynak a kísérletek: elsősorban az USA-ban, ahol például hormonok adagolásával próbálják az állatokat és embereket visszafiatalítani.
A legtöbb öregedésért felelős külső változásért, például a ráncok kialakulásáért és a bőr tónusának elvesztéséért a növekedési hormon szintjének csökkenése a felelős. Ezt a hormont az agyalapi mirigy elülső lebenye tárolja, illetve bocsátja ki, például alvás, testmozgás vagy táplálékmegvonás hatására. A kibocsátás az életkor előrehaladásával lecsökken. Mit lehet tenni ez ellen?
Daniel Rudman és kutatócsoportja (Wisconsin Egyetem) 12, 61 és 80 év közötti férfinak 6 hónapon át adagolt növekedési hormont. A 6 hónap elteltével mindannyiuk izomzata megerősödött: sovány izomtömegük átlagosan 8,8 százalékkal növekedett. Emellett testzsír-százalékuk átlagosan 15 százalékkal csökkent, bőrük feszesebb lett, ráncaik kisimultak... Rudman szerint nagyjából 10-20 évvel lehetett így visszaforgatni az idő kerekét.
Nem tudhatjuk azonban, hogy a növekedési hormonok szedése mennyire veszélyes, milyen mellékhatásai lehetnek.
Ezért egyelőre sokkal biztonságosabb, ugyanakkor szintén hatásos, ha a növekedési hormon szintjét természetes úton emeljük meg. Milyen lehetőségeink vannak erre?
Először is: a mozgás! A növekedési hormonok termelését leginkább a gyakori, de nem túl hosszú edzések serkentik. Ha ezt a hatást maximalizálni akarjuk, akkor naponta 2-3-szor eddzünk, röviden és intenzíven, lehetőleg üres gyomorral. Edzés közben semmiképp ne hűljünk ki, inkább vegyünk fel magunkra még egy réteget.
A növekedési hormonok kibocsátását fokozza a minél gyakoribb szaunázás vagy infraszaunázás is. A sziesztázás hívei is örülhetnek: a napközbeni rövid pihenés, alvás is serkenti a növekedési hormonok termelését!
A növekedési hormon szintjét növelhetjük táplálkozás útján is. Az aminosavak közül az arginin, glutamin és lizin serkentik a termelődését.
Az arginin nagy mennyiségben található meg például a túróban, szójában, gombában, dióban, mogyoróban, mandulában, napraforgómagban, szezámmagban, csicseriborsóban, sárgaborsóban, lóbabban, lencsében, csokoládéban, mazsolában, kókuszdióban.
A glutamin koncentrációja magas a teljes kiőrlésű búzában, rozsban, kölesben, zabban, kukoricában, lenmagban, mandulában, mogyoróban, tejben.
Lizin-tartalmú ételek a búzacsíra, szója, tej, sajt, tojás, hal, hús, sörélesztő, szárazbab, lóbab, lencse, sárgaborsó.

Kalóriacsökkentés 

Leonie Heilbronn és kutatócsoportja (Louisianai Egyetem) kísérlettel bizonyította, hogy az alacsony kalóriatartalmú étkek fogyasztása meghosszabbítja az életet. Eddig is számos állatkísérlet alátámasztotta már ezt. Embernél most végeztek először ezzel kapcsolatos kutatást. A kísérlet során 48 egészséges, de túlsúlyos személyt követtek nyomon 6 hónapon át. Az embereket 4 csoportba osztották. Az első (ún. kontroll) csoport annyit evett, amennyivel súlyát fenntartotta. A második csoport ehhez képest 25 százalékkal, a harmadik csoport 12,5 százalékkal kevesebb kalóriát vett magához, utóbbiak emellett testmozgást is végeztek. A negyedik csoport igen alacsony energiatartalmú étrenden élt: naponta mindössze 890 kalóriát fogyasztottak 2-3 hónapon át, majd súlyfenntartó diéta következett.
Az eredmények azt mutatják, hogy bár mindegyik diétázó csoportnál bekövetkezett a súlyvesztés, az extrém diéta, illetve a testmozgás két további tényezőt is befolyásolt: egyrészt az inzulinszintet, másrészt a testhőmérsékletet csökkentette. E hatásokról pedig ismeretes, hogy gátolják az öregedést; és hogy azoknál, akik magas kort érnek meg, ez a két faktor szinte mindig megtalálható.
A kalóriacsökkentés öregedést lassító hatását még egy tényező közvetítheti. Az emésztés során felszabaduló oxigén ugyanis károsítja a DNS-t, ezáltal sietteti a szervezet öregedését. Ha kevesebbet eszünk, kevesebb oxigén szabadul fel, így ez a hatás részben kivédhető.

Van azonban, amiből mégis többet kellene ennünk...

Ilyenek például a fitoösztrogének, vagyis a növényi eredetű ösztrogének. Ismét a hormonoknál vagyunk. Az ösztrogénpótlás az egyik legvitatottabb kérdés: előnyeit, hátrányait minden nőnek tárgyilagosan kell mérlegelnie. Először érdemes megpróbálkozni a természetes forrásokkal. Együnk fitoösztrogénekben gazdag ételeket: sok citrusfélét, zöld és sárga színű zöldségeket, lenmagot, zabot és rebarbarát.
A csatasorba állítható élelmiszerek közül kétségkívül kiemelkednek azok, amelyek antioxidánsokban gazdagok. Az antioxidánsok a Washingtoni Egyetemen végzett egérkísérletek szerint 20%-kal növelik meg az élettartamot.
Nem elsősorban túlsúlyosak számára találták ki, de mértékkel alkalmazva szívbarátnak tekinthető ez a tényleg szívderítő étrend: vörösbor, csokoládé és áfonya. A csokiról tudni kell, hogy csak a keserű változat gazdag antioxidáns hatású flavonoidokban. Akik pedig súlycsökkenésre áhítoznak, brokkoli és búzacsíra fogyasztásával juthatnak antioxidánsokhoz. A búzacsíra-evésnek további hozama is van: egyik aminosava, a lizin, amellett, hogy fokozza a növekedési hormon termelését, kifejezetten sejtöregedést gátló hatású!

Jakabffy Zsófia  

A futás tett minket emberré? 3.

Fittség, 2005. Június  

1960. szeptember 10. Megadták a maratoni futás rajtjelét a római olimpián. 2 óra 15 perccel később millió néző előtt egy etióp áthaladt a célvonalon. Különlegesség, hogy 42 kilométert futott...mezítláb! Az a kép, ahogy a 28 éves Abebe Bikila megnyerte az aranyérmet, épp azon a helyen, ahol 25 évvel korábban Mussolini megindította csapatait az Etiópia elleni támadásra, körbejárja a világot.

Különleges genotípus?

Mintegy figyelmeztetés az atlétáknak, illetve az egész világnak: a fiatal bajnok az újságírók hadának azt nyilatkozta, hogy sok más etiópiai futó is meg tudta volna nyerni ezt a maratoni távot.

Ez a hőstett jelöl egy dátumot: ettől kezdve kétségtelenül Kelet-Afrika uralja a hosszútávfutó versenyeket.

Ez elég megdöbbentő és felkelti kíváncsiságunkat. Hogy magyarázzuk e sportolók kiválóságát? Szociokulturális tényezők együttesével (szegénység, a nemzetközi elismerés vágya, futó kultúra, politikai szándék)? Elvileg igen; de hogy magyarázzuk akkor, hogy a bajnokok többsége behatárolható területről jött? A kis kalengin törzs, amely egymaga szállítja a kenyai atléták háromnegyedét, hogy lenne másoknál jobban kitéve e társadalmi nyomásnak? Nehéz lenne nem észrevenni a tehetség e koncentrálódásában a genetikai hatást. De milyet? Létezik talán egy különleges genotípus, amely a hosszútávfutás tehetségeinek kedvez? Körülbelül 20 éve egyik elmélet követi a másikat.

Mivel e bajnokok többsége fennsíkokon él, a specialisták először arra gondoltak, hogy a magasság kedvezne az aerob erőfeszítéseknek a vörösvérsejtek számának növelésével: hiszen ezek szállítják az oxigént az izmokhoz. Csakhogy a hipotézis nem állta ki a tények próbáját: nem találtak különbséget a kelet-afrikai és más bajnokok között az oxigénfogyasztás terén. Másik lehetséges okként az izmok összetétele merült fel. Kétfajta izomrostunk van: az egyik gyors, amely a rövid és intenzív erőfeszítésekre szolgál; a másik lassú, amely hosszú távú erőfeszítést tesz lehetővé.

A lábikra 

Átlagosan egy ember izomrostjainak fele gyors, fele lassú; ez egy genetikailag meghatározott megoszlás, de attól is függ, hogy mennyire használjuk őket. Fiatal kortól kezdett hosszútávfutásra való edzéssel a lassú rostok aránya 90%-ra is növelhető. A kenyai vagy etiópiai futóknak esetleg eleve ilyen sok lassú rostjuk lenne? Nem talált. A kenyai bajnokokon végzett izomvizsgálatok egyértelmű eredménye: izmaik éppen olyan összetételűek, mint más élvonalbeli futókéi. Ez sem magyarázza meg, mi a titka az akár 800 méteren, akár maratoni távon megmutatkozó nyomasztó fölényüknek.

Immár 15 éve keresi a választ Bengt Saltin (Izomkutatási Központ, Koppenhága), összehasonlítva minden összehasonlíthatót a kenyai és a skandináv futók között. "Szerintem az egyik legfontosabb szempont a kenyaiak fáradsággal szembeni ellenállásra való képessége." - magyarázta az athéni olimpián. A kelet-afrikaiak izmaiban kevesebb tejsav halmozódik fel (ez az anyagcsere-hulladék blokkolja az izom-összehúzódási mechanizmust). Ez egy olyan előny, amely számukra lehetővé teszi, hogy - ugyanannyi oxigén felhasználása mellett - 10%-kal több kilométert tegyenek meg, mint az európaiak. Ez az energia-megtakarítás részben a kenyaiak áramvonalasabb testének köszönhető, mert ők kisebbek is, könnyebbek is az átlagnál. A lábikrák tömegét összehasonlítva Saltin nem kis meglepetésére azt állapította meg, hogy egy kenyai lábikra átlagosan 400 grammal kevesebbet nyom, mint a hasonló kategóriájú fehér futóké. A súlyponttól távol a nagyobb izomtömeg több energetikai ráfordítást igényelne, ezért a kisebb izomtömeg élvez előnyt: Saltin számításai szerint a kenyaiaknak futáskor 8%-kal kevesebb energiát kell felhasználniuk.

Vajon e jellemzők különleges géneknek köszönhetők-e? Ezt szeretné tudni Yannis Pitsiladis fiziológus (Kelet-afrikai Futók Nemzetközi Tudományos Központja, Glasgow-i Egyetem), aki három éve bejárta Etiópiát és Kenyát, hogy néhány milliliter nyálat szerezzen a hosszútávfutás élő legendáitól, DNS-üket vizsgálandó. Eddig úgy tűnik, az ACE-gén felelős a kitartásért; az etiópiai maratoni futók és az átlagos népesség között találtak is statisztikai különbségeket, ám a kenyai futók esetében ez nem áll fenn. Mindazonáltal úgy tűnik: a kenyaiak és az etiópiaiak részben genetikájuknak köszönhetik hosszútávfutói tehetségüket. Ez egy olyan következtetés, amely bizonyos tekintetben találkozik Lieberman és Bramble hipotézisével, miszerint az ember futásra született. Ám ekkor is felmerül, hogy ha hosszútávfutás révén tudott az ember fennmaradni, akkor a maratoni hírességek lennének a jövő emberei? Ha úgymond a kitartás képessége miatt váltunk emberré, következtethetünk-e ebből arra, hogy a jövőben a legkitartóbbak lesznek a legsikeresebbek? Aligha. Mert bármilyen előnyt jelentett is a futásban való kitartás 2 millió évvel ezelőtt, amikor a faj a környezet erős szelekciós nyomásának volt kitéve, ma már erről szó sincs. A hosszútávfutás képességei - elsősorban a ló háziasítása óta - már nem meghatározók a túlélési esélyek szempontjából. Épp hogy csak a győztes maratoni futóknak származik előnyük belőle (és az őket karosszékeikből csodálóknak); tehát evolúciósan semmi nem utal arra, hogy e fenotípus a jövőben kiváltságokat élvezne.

De ha az emberiségnek nincs szüksége a futásra, vajon el fogja-e végleg veszíteni ezt a számára már nem életbevágó képességet? Ne adj Isten, újra előemberi formát ölt?


Szakkifejezések:

Kalória: kis c-vel a hőenergia mértékegysége. Nagy C-vel vagy kcal-lal (kilokalória) a dietetikában jelölik. Ebben fejezzük ki a sejtjeink felépítéséhez, leépítéséhez, javításához szükséges kémiai, és az izmaink összehúzódásához, szívverésünkhöz, tüdőnk légző mozgásához, s a tetszés szerinti mozgásunkhoz szükséges mechanikai energiát. Ezen kívül az elektromos energiát, amely érzékelő, közvetítő és mozgató idegsejtjeinknek kell; a testünk átlagos 37 fokos hőmérsékletét fenntartó hőenergiát. A nemzetközileg elfogadott mértékegység ugyanakkor a joule (1 kcal = 4,18 kJ).

Proprioceptorok (vagy mélyreceptorok): a belső ingereket felfogó érző receptorok (érzékelők) egyik típusa. Az izmok, inak és ízületek állapotát érzékelik.

ACE: angiotenzin-konvertáló enzim. Többek közt az angiotenzin I fehérjét alakítja át angiotenzin II-vé. Ez mind rövid, mind hosszú távon hatást gyakorol a szív érrendszerre. ACE-gén: a plazma ACE-szintje egyénen belül állandó, egyénenként változó. E változatosság mintegy 50%-áért az ACE-gén inszerciós/deléciós polimorfizmusa felelős. Háromféle genotípus: II, ID, DD. Az II függ össze a kitartó fizikai teljesítménnyel, pl. hosszútávfutóknál gyakoribb, mivel az II genotípusúaknál edzés hatására jóval nagyobb teljesítménynövekedés érhető el, mint a másik két genotípusnál. A szívinfarktus kockázata pedig a DD genotípusúak körében mintegy másfélszerese az átlagosnak.

Lassú és gyors rostok: a gyors vagy fehér izomrostok nagy erőkifejtésre alkalmasak (sok ATP-t tartalmaznak), összehúzódásuk gyors (robbanékony), viszont gyorsan kimerülnek. Anaerob (oxigént nem igénylő) energianyerő folyamatok dominálnak. A lassú vagy vörös rostok ellenben kisebb erőkifejtésre képesek (kevesebb ATP), összehúzódásuk lassú, viszont sokkal kitartóbbak (sok az oxigént szállító myoglobin, ettől is vörösek; az oxigén miatt az aerob energianyerő folyamatok dominálnak). A rostösszetétel örökletesen meghatározott, edzéssel nem változtatható. Ugyanakkor adott rosttípus tömege befolyásolható a hipertrophia (izommegvastagodás) edzésmódszerrel.
 

Jakabffy Zsófia

A futás tett minket emberré? 2.

Fittség, Mozgás, 2005. Június 

Az ember futásra született, ugyanakkor vesztébe rohan, ha csak ül. És mivel immár nem végez elegendő gyakorlatot: viseli is ennek következményeit, melyek egyre halálosabbak.
Felkapni a kocsikulcsot, liften elérni az épület parkolóját, beülni a volán mögé, elautózni a bevásárlóközponthoz, leparkolni a bejáratnál, bevásárlókocsit tolni a sorokon, megtölteni, majd ugyanazon az úton hazatérni ... Egy óra leforgása alatt ez a program mint fizikai erőfeszítés a mai embernek alig több mint 50 kalóriájába kerül, eközben a család számára 100 000 kalóriát halmoz fel az egy hétre beszerzett élelmiszerek formájában. Ezzel szemben a történelem előtti vadász, kezében egy lándzsával, űzi a vadat. Futás, szapora léptek, lesben állás... Egy óra alatt akár 1 000 kalóriát is elhasznál, majd hozzájut 30 ezerhez zsákmánya révén, ha sikerrel járt. Ha pedig nem kedvezett neki a vadászszerencse, üres kézzel tér haza.

Nincs mentség: nyugati társadalmainkban eljutottunk egy olyan stádiumba, amelyben gyakorlatilag semmi szükség nincs többé fizikai erőfeszítésekre ahhoz, hogy helyet változtassunk vagy élelemhez jussunk. Kárhoztassuk, hogy már nem kell véres verítékkel megszereznünk a zsákmányt, vagy épp elkerülnünk azt, hogy egy ragadozó ebédjéül szolgáljunk?

Meg kell állapítanunk, hogy a nyugati életmódból lassacskán eltűnik a futás, sőt még a gyaloglás is. Ez pedig nem jár következmények nélkül. Mozgólépcső, lift, mozgójárda, autó, autóbusz, metró: spórolhatunk az idővel és az izomerő-kifejtéssel. E közlekedési eszközök használatát még tovább is adjuk nemzedékről nemzedékre: a szülő akaratlanul is azt sugallja gyermekeinek, hogy gyaloglás helyett gyorsabb valamely jármű. Felmérések szerint a 70-es években az 5-9 év közti gyermekek 80%-a még gyalog járt az iskolába, a 90-es évek végére ez az arány már csak 50%. Tehát minden második gyermek egy járműben kezdi és végzi napját!

Inaktivitási járvány

Az Egyesült Államokban becslések szerint a halálozások több mint 10%-áért immár az ülő életmód a felelős. Nemsokára Európában is már itt tartunk. Milyen is a klasszikusan ülő életmódot folytató ember profilja? Alkalmazott, aki hivatala közelébe parkol le, este hazamegy, rendszeresen néz tévét, passziói csak olyan békés tevékenységek, mint a barkácsolás vagy a horgászat. Még ha el is megy egy vagy két hétre síelni telente, túrázni nyaranta... Az ilyen fizikailag aktivitáshiányos népességre leselkedő veszélyek listáján elborzadhatunk: szív- és érrendszeri betegségek, elhízás, cukorbaj, elbutulás, rák.

A testgyakorlás többféle módon is segít az elhízás megelőzésében, a testsúly csökkentésében illetve fenntartásában. A kardió-gyakorlatok, pl. futás, power walking, úszás, aerobik, spinning, stb., ha elég hosszan végezzük őket (minimum 1 óráig, a megfelelő pulzusszámon), beindítják a zsírégetést. A fogyókúrához szükségesek, de nem elégségesek: a tapasztalat azt mutatja, hogy akár naponta több órát is edzhetünk, mégsem mutat kevesebbet a mérleg és a centiméter, ha nem kontrolláljuk a bevitt kalóriák, zsírok és szénhidrátok mennyiségét. Viszont egy jó hír: akik a fölösleges kilók leadása után sem hagyják abba a kardió-edzéseket, sokkal ritkábban híznak vissza.

Az erősítő gyakorlatok fő jellemzője, hogy azokat ellenállással szemben végezzük, ez lehet a saját testsúly, súlyzó, csigás gép, gumikötél, vagy éppen olyan természetes közegek, mint a víz. Ha kellően nagy az ellenállás, e gyakorlatok elősegítik az izmok vastagodását és erősödését, ami közvetetten szintén hozzájárul a fogyáshoz: mivel a megnövekedett izomtömegek több energiát használnak fel, mint a zsírszövetek.

Ami a szív- és érrendszeri betegségeket illeti, ez a világ vezető haláloka. A rendszeres testmozgás tágíthatja az artériákat, jelesül a koszorúereket is. Védelmet nyújt az elzáródásokkal (trombózisokkal) szemben, amelyek a vérben lévő túl sok zsír és cukor következményei. Kedvezően hat a vérnyomásra. A futás csökkenti a nyugalmi pulzusszámot, viszont lassítja a maximális pulzusnak az életkorral való folyamatos csökkenését. A futás erőtartalékot ad a szívnek, mintha járulékos fogaskereket helyeznénk el a kerékpáron.

Az Alzheimer-kóros esetek száma a következő évtizedekben a várható élettartam növekedésével jelentősen megszaporodhat. Egy 2001-ben megjelent kanadai tanulmány (Canadian Study of Health and Aging) kimutatta, hogy a magas szintű fizikai aktivitás a betegség előfordulási arányát felére csökkentheti. Mi lehet ennek a magyarázata? Az első indirekt: mivel a testgyakorlás karbantartja az érrendszert, csökkenti az agyi katasztrófák kockázatát. E katasztrófák komoly szerepet játszanak az Alzheimer-kór tüneteinek gyorsuló súlyosbodásában, hiszen előmozdítják az agyi sérülések jelentkezését. A második, közvetlenebb hatás: a fizikai aktivitás hozzájárul az agyi plaszticitás javulásához. Az agynak e képessége abban segít, hogy állandóan újraszervezze magát az idegsejtek közti új kapcsolatok létrehozásával. Akárcsak a szellemi munka és a társas kapcsolatok, a testmozgás is gazdagítja azt a környezetet, amelyben élünk, elhárítva a kognitív vagy memóriazavarok jelentkezését.

Tíznél is több tanulmány mutatta már ki, hogy a rendszeres testmozgás - az ülő életmódhoz képest - 60%-kal csökkenti a vastagbélrák előfordulását. Éspedig azzal, hogy fokozza a bél átjárását. Ami a mellrákot illeti, úgy tűnik, a testmozgás még ismeretlen mechanizmusok folytán csökkenti az ösztrogének aktivitását a mell bizonyos hormonális receptorain.

A testmozgás II. típusú diabetesben is segít azáltal, hogy növeli az érzékenységet a szervezet glükóz-felhasználását aktivizáló hormonra, az inzulinra. Így a vérben jelenlévő glükóz könnyebben lebomlik és hasznosul. Az energialeadás és a betegség megelőzése között lineáris összefüggést találtak.

A WHO (World Health Organisation) szakértőinek elemzése szerint napjainkban a civilizált nyugatot valódi inaktivitási járvány sújtja. Eszerint a 80-as és a 90-es évek között Európában 10-40%-kal nőtt az elhízottak száma, s ezen arányok országok szerint közvetlenül összefüggenek a fizikai tevékenységek csökkenésével, elsősorban a fiatalok körében. A kardiovaszkuláris betegségek mára a világ első halálokai. Az ülő életmód ezért közvetlenül is felelős ezért, mivel kétszeresére növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Az anyagcsere-gépezet elkerülhetetlenül akadozni kezd

Egy ülő életmódú embernél az energia tárolását, illetve felhasználását lehetővé tevő "anyagcsere-gépezet" mond csütörtököt. Hogyan? Ennek megértéséhez nem kell más, mint hogy átgondoljuk, hogyan merít testünk energiát tartalékaiból, mihelyt ki kell fejtenie egy legalább 30-40 perces mérsékelt erőfeszítést. Az izom összehúzódásához szükséges energiát az ATP (adenozin-trifoszfát) nagy energiájú foszfátkötéseinek lebomlása adja. Az izmok ATP-tartalékai viszont csak 1-2 másodpercig, ill. néhány összehúzódásra elegek. További 20 másodpercen át az ATP kreatin-foszfátból képződik újra. Ezután, kb. 1 óráig a vércukrot és a glikogénraktárakat használjuk fel immár a kreatin-foszfát újraképzésére. Edzettebb személyek glikogén-raktárai nagyobbak. A zsírok felhasználása 20-30 perc után kezdődik el, és mintegy 1 óra után válik kizárólagossá, vagyis ekkor már csak a zsírok égnek.

Egy maratoni futó 500 gramm szénhidrátot és 71 gramm zsírt mobilizál két és fél óra alatt, miközben az ülő életmódú ember, aki őt a tévén keresztül nézi, elraktározza a zsírokat, és a felvett glükózt közvetlenül alakítja át zsírrá. Eredményként vérzsír- és vércukorszintje magasabb lesz. S ha futásra is adná a fejét, izmai képtelenek lennének annyi energiát előállítani, mint a maratoni futóéi. Miért? Mert izomsejtjei nem tartalmaznak elég mitochondriumot, vagyis olyan kis struktúrákat, amelyek az energia- (vagyis ATP-) termelés valóságos gyárai. Valójában csak a rendszeres sportolás teszi lehetővé az ülő életmódot folytató számára e mitochondriumok számának növelését és ezáltal az anyagcsere-gépezet újbóli beindítását. Mindaddig azonban a "katasztrófa-forgatókönyv" van érvényben. Az ülő életmódú ember hízik, könnyen lesz cukorbeteg, szív- és érrendszerének állapota romlik... akár általános egészségi állapota is, elkerülhetetlenül.

A rendszeres futás 63%-kal csökkenti a halálozási kockázatot 

Ha a fizikai aktivitás javítja egészségi állapotunkat, vajon lehetővé teszi-e azt is, hogy tovább éljünk? Nincs egyelőre végleges álláspont, azonban egy rendkívül érdekes epidemiológiai tanulmány bizonyítékot ad arra, hogy a rendszeresen futóknak hosszabb életre van esélyük. 1976 elejétől kezdve a Copenhagen City Heart Study 1998-ig követett nyomon 4600, 20-79 éves férfit. Kezdetben mindannyian egészségesek voltak, számos vizsgálatnak vetették alá őket, és a végén kardiológiai mérleget készítettek róluk. E kb. 20 éves periódus alatt egyesek állandóan joggingoltak, mások csak pár évig, megint mások egyáltalán nem. Az egészségükre hatást gyakorló rizikófaktorok - cukorbaj, dohányzás, alkohol, koleszterin, vérnyomás, továbbá: foglalkozás, végzettség - együttesét nézték. Az eredmények magukért beszélnek: a korai halál kockázata a joggingolóknál 63%-kal alacsonyabb, mint a népesség egészénél. Ezt azonban még meg kell erősíteni más populációk vizsgálatával, és pontosan meg kell határozni, milyen intenzitású és gyakoriságú legyen az edzés. Mindeddig egyetértés volt abban, hogy a mindennapi tevékenységen túl a minimális testmozgási ráfordítás hetente 1000 kalória kell legyen, ha a halálozási kockázatok terén szignifikáns változást akarunk elérni. Vajon mikor teszik ki a lift ajtajára, hogy vigyázat: egészségre ártalmas?!

Mit jelent a futás és a gyaloglás szinte teljes eltűnése ipari társadalmainkban? Ezt még ma is nagy győzelemnek gondolják. Századok alatt az emberek nagyrészt gyalog változtatták helyüket. És a XX. század második feléig kellett várni, amikor is a gépkocsi demokratizálódása egyre jobban felszabadította az embert az őt sújtó fizikai korlátok alól. Ma a futás nem kényszerűség, hanem szabadidő-tevékenység. A hosszútávfutás-versenyek nagy, népszerű események, amelyek több mint 30 000 nézőt vonzanak. A jogging iránti tömeges rajongás a 70-es évek elején kezdődött: egy olyan időszakban, amikor először kezdek aggódni a bolygó jövőéért, és napvilágot láttak az első természetvédő mozgalmak.

Mára a népesség egyre jobban két táborra oszlik. Az egyik oldalon a joggingolók állnak, akik igen kitartóan futnak. Az emberek többsége viszont soha nem fut, sőt egyáltalán nem használja testét intenzív erőkifejtésekre. Nincs arany középút. A hiperedzett és az elhanyagolt test közti kontraszt úton-útfélen szembetűnik.

Jakabffy Zsófia