Fittség, Mozgás, 2007. Június
Lássuk először annak alkotóelemeit. Tetőtől talpig önbizalom. Nem bizonyított, de intuitíve tudjuk: az erő a hajban lakik. Ez ügyben már a bibliai Sámson története is minden kétséget eloszlat. Tehát ne üljünk fel annak a divatnak, hogy a kopaszság menő. Növesszünk szép nagy hajat, és impregnáljuk azt valami jól látható színnel.
Itt azonban egy ellentmondásba ütközünk. Ugyanis az egyik "legmagabiztosabb" hormonunk, a tesztoszteron, gyakran időnap előtt megkopaszt bennünket. Szerencse azonban, hogy mint tudjuk, a belső fontosabb, mint a külső: így inkább válasszuk a magas tesztoszteron szintű, gyér hajú kombinációt, mint hogy dús hajú, ám gyámoltalan élőlények legyünk. Hiszen a tesztoszteron tesz minket "mindenhatóvá": ettől leszünk Atlaszok, akik két, vagy akár fél kezükön egyensúlyozzák a Földet. Ez a hormon ugyanis azt mondja az izmoknak: erősödjetek és vastagodjatok.
A tesztoszteron "beszerzése"
A testépítő birodalom tisztességes, doppingmentes térfelén maradva, valahogy mégis szert kell tennünk némi "anyagra". Erre önerősítő folyamatok révén nyílik páratlan lehetőségünk. Az egyik ilyen maga a súlyzózás. Jócskán pakoljunk fel a rúdra, ha edzésünkből maximális tesztoszteron-növekedést szeretnénk kinyerni. A nehéz súlyok nemcsak izmainknak jelentenek ingert a vastagodásra, hanem férfias hormonjainkat is szaporítják. Ezek a hormonok pedig maguk is közbenjárnak izmaink növekedése érdekében.
Kihasználhatjuk továbbá a győzelem-effektust: azt, hogy a győztesek tesztoszteron-szintje az egekbe szökik, miközben a veszteseké megcsappan. Ez is önerősítő folyamat: a győzelemtől nő a hormonszint, a magas hormonszinttől pedig erősebbek és magabiztosabbak leszünk; a kettő együtt pedig további győzelmekre hajlamosít. Fogalmunk sincs, hogy miért, de sikert sikerre halmozunk. Ezért aztán tanácsos olyan területekre tévedni az életben, például olyan sportokat űzni, amelyekben jó esélyeink vannak a győzelemre.
Önbizalmi kelléktár
Haladjunk lefelé, és futólag tekintsük át önbizalmunk kellékeit. Mint amilyen a szúrós szempár, és a belőle kilövellt szuggesztív tekintet; az ellenmondást nem tűrő utasításokat formáló száj, a jól trenírozott hangszálak; és végre megérkezünk a következő kényes pontig... amely a deltaizom. Sajnálatos, hogy aki ezzel nem rendelkezik kellő mértékben, az máris átadhatja magát a keserű lemondásnak, ami az önbizalmat illeti. Mégis jobban teszi, hogyha besurran az edzőterembe, akkor, amikor ott senki sem jár, persze csak miután tisztába jött mindig rejtegetett testrészének anatómiájával, és az első szabályosan elvégzett oldalemelésnél rájön, hogy ő ezt az izmát soha nem is érezte. Ettől kezdve azonban átadhatja magát a feltartóztathatatlan fejlődés szárnyakat és deltákat adó örömének.
Monitorna
Az evolúció állítólag létrehozta a felegyenesedett embert, a Homo erectust, ezt a fajtát azonban a kihalás szélére sodorta egy új rivális, Homo informaticus, a PC-hez adaptálódott és hozzá görbült ember. Világhálótól behálózott emberünk ma már az égre sem kell felnézzen, az iGoogle-on nagy találati aránnyal nyomon követheti, mely napszakban is járunk, hol is jár az égen a Nap vagy a Hold. És persze, pompás testet építhet avatárjainak, teletömheti honlapját tartalmakkal, miközben ő maga tartalmatlan ropogtatnivalókat rágcsál, vagy rágcsálnivalókat ropogtat. A virtuállat, ezen új faj önbizalma sunyi módon napról napra fogyatkozik. Szeme hunyorgó, légvétele felszínes, mellkasa horpadt. S enyhe, de erősödő szorongás fogja el, ha néhány órán át semmilyen kapcsolatba nem tud kerülni saját virtu-ál-identitásával. Lassan fizikailag is olyan benyomást kelt, mint ha 3-nál kevesebb dimenziós volna.
A testmozgás az ő esetükben szinte felér egy újra-testetöltéssel. A kiterjedés érzése pedig épülő önbizalommal jár együtt.
Apropó, kiterjedés. Táplálkozáskutatók azt rebesgetik, azért is szeretünk annyira enni, mert attól nagyobbak lehetünk. Nagynak lenni pedig ezer, tízezer, százezer éveken át egyfajta felsőbbséggel járt együtt. A nagyobbak, akik több táplálékhoz jutottak, dominanciára tettek szert, általános tekintélynek örvendtek; és ez az ösztön ma is él. Azt jelentené ez, hogy lefogyjuk a tekintélyünket, ha veszítünk testsúlyunkból? Még akkor is, ha ezzel (mármint ha nők vagyunk) álmaink netovábbja valósul meg? Még akkor is, ha vékonyan állítólag jobban kapunk munkát? A válasz: igen. A soványság, legyen akármilyen divatos, az ösztönös agy számára a gyengeséggel egyértelmű, a szegénységgel, az alárendeltséggel.
Kezdjünk el tehát ész nélkül hízni, ha önbizalmat akarunk, s ezzel szerezzünk be a genetikailag meglévők mellé további rizikófaktorokat? Erre semmi szükség! Inkább építsünk testet minőségi építőanyagból. Késztessük testünket minőségi izmok növesztésére. És persze, egyenesedjünk fel, hiszen a magasság is tekintélyünket öregbíti, nem szólva arról, hogy az előregörnyedő testtartás fennen hirdeti alávetettségünket.
Sokan még nagy izmokkal is görnyedten járnak. Ezekre az emberekre jellemző, hogy inkább kedvenc izmaikra dolgoznak. Férfiak a bicepszre és a mellre, nők a fenékre és a bricseszre (ami persze nem egy izom). Bizonyos izmaik viszont akár totálisan érintetlenek maradnak az edzéstől, s a jó öreg törzsizmok így akár el is sorvadhatnak. De az is elég, ha a mellizom erősebb, mint a hát. Már ez az egyensúlytalanság is előrehúzza a vállakat, görbíti a hátat.
"Kigyúrt" idegek
Hátra van még az idegrendszer, a stressz és az idevágó hormonok, amelyek sajnos még egy kőszikla izmú, hatalmas embert is ledönthetnek a lábáról, ha nincsenek kellőképpen edzve. Persze most nem a keresztrejtvényre gondolunk, bár az agyi frissesség ily módon való fenntartása nemes célkitűzés; ám az idegrendszernek fizikai edzés is kell. Hogy miért? A stressztűrés fokozása érdekében. Az edzés ugyanis stresszeli a szervezetet, ezen belül a test és az agy stresszrendszereit, aminek hatására ezek felvértezik magukat egy jövőben várható, lehetséges még nagyobb stresszel szemben. Az edzés tehát szó szerint az idegrendszert is erősíti. A túlzott stresszeléssel azonban itt is vigyázni kell: ide tartozik a túledzés témaköre. Ez akkor áll elő, ha nem tudjuk magunkat kipihenni, mert túl gyakran és intenzíven edzünk. De lefáraszthatja az idegrendszert a monotonon ismétlődő edzésprogram is.
Nem véletlen, hogy bizonyos kutatások szerint nem azok tartanak ki elsősorban az edzés mellett, akik tudják, hogy az milyen fontos az egészségük szempontjából; hanem azok, akik egyszerűen örömet lelnek benne. Ilyen esetben az edzés pozitív idegrendszeri hatása maximálisan érvényesül; olyannyira, hogy az agyban az új idegsejtek keletkezése (a neurogenezis) is fokozódik.
Ha megküzdünk a súlyokkal, szimbolikusan az élet súlyával is megküzdünk. Ha pedig élvezzük is a mozgást, ez megajándékoz azzal az átéléssel, hogy legalábbis az edzés idejére, e súlyokat le is tehetjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése